Dupla ünnep Pestújhelyen

Duplán ünnepeltek augusztus 20-án a pestújhelyiek. A Keresztelő Szent János Plébániában az államalapítás alkalmából tartott délelőtti szentmise után ünnepélyes keretek között megáldották, valamint átadták a templom mellett kialakított modern játszóteret és sportpályát. A játszóhely felújítását a lakosság és Molnár Béla atya kezdeményezésére végezte el az önkormányzat.

Játszótérátadás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Játszótérátadás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Az elmúlt időszakban a templom átalakult, megszépült. Közösen a hívekkel megszenteltünk és megáldottunk a Pestújhelyi tér fasorát, amelyet a kerületrész nagyjainak emlékére ültettünk. Most pedig egy korszerű játszótér és focipálya átadásának lehetünk részesei. A pálya megépítése különösen nagy öröm számunkra, mert itt a jó időben gyakorolhat a plébánia közösségének focicsapat is, amely megnyerte idén az egyházmegyei bajnokságot. A játszótér pedig a jövő zálogainak, a gyerekeknek nyújt kikapcsolódást – mondta a templom esperes-plébánosa, Molnár Béla az átadóünnepségen.

Játszótérátadás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Molnár Béla atya is kipróbálta a hintát/Fotó: XV Média, Nagy Botond

László Tamás polgármester a játszótérrel kapcsolatban kifejtette: a gyermek itt kihívásokkal találkozik, kipróbálhatja ügyességét és játszhat pajtásaival. A megszépült terület arra is hivatott, hogy az itt élők sok kedves percet töltsenek el egymás társaságában. A sport pedig összehozza az embereket, és építi a testet, valamint a lelket. Arra is utalt, hogy a játszótér és a pálya szomszédságában hamarosan felépül egy zenepavilon.

A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a körbekerített pályának és játszóhelynek gazdája kell legyen, ezért átnyújtott négy kulcsot a közösség tagjainak. S hogy az első mérkőzés kezdőrúgása se maradjon el, Báder György, a Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület nevében focilabdát ajándékozott a gyerekeknek.

Comments are closed.