Díjazták a kiváló szakmai munkát

A kerületi tanévnyitón átadták a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket. A hat díjazott kimagasló pedagógusi tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel. Szakmai munkájukról, tanári elhivatottságukról elismerően nyilatkoznak a kollégáik, és a tanítványaik is szeretik, tisztelik a kitüntetetteket.

Ásoth Lászlóné, a Hartyán Általános Iskola tanítója

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Negyven esztendő után köszön el a pedagógusi pályától. Ebből mennyi kötődik a kerülethez?
– Minden perce. Huszonöt évig a Pattogós Általános Iskola, tizenöt évig pedig a Hartyán Általános Iskola tanítója voltam.
– Van olyan iskola, ahol a tanítók csak két évig, máshol egész alsó tagozatban tanítják az osztályukat. Ön esetében melyik volt az igaz?
– Pályafutásom során mindig elsőtől negyedikig tanítottam, mert fontosnak éreztem, hogy az olvasás és írás megtanítása mellett, a felső tagozatra is felkészítsem a tanítványaimat. Szerencsém volt, mert a vezetőim mindig támogatták ezt a törekvésemet.
– A korábbi években ön rendezte a Hartyánban a tanévnyitó és tanévzáró ünnepségeket. Idén azonban másnak adta át a stafétabotot. Megmarad a kapcsolata az iskolával?
– Életemben először és utoljára már harmadik tanév végén búcsút vettem a tanítványaimtól. Nagyon fognak hiányozni, de úgy éreztem, szükségem van arra, hogy magammal is foglalkozzam. Szeretnék jógázni, németet tanulni és az unokámmal foglalkozni. Az iskolával is kapcsolatban szeretnék maradni, ha hívnak, a jövőben is szívesen eljövök a rendezvényekre.

Garamszegi Zsuzsanna, a Hartyán Általános Iskola könyvtárosa

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Azon pedagógusok közé tartozik, akik nem csak a tanítással foglalkoztak a pályafutásuk során.
– Az életem úgy alakult, hogy az óvodapedagógusi, a népművelői és a könyvtárosi területen is kipróbálhattam magamat. Amikor 2000-ben a Hartyán iskola könyvtárosa lettem, egyszerre lehettem könyvtáros, népművelő és pedagógus is.
– A diákjai nagyon szerették a könyvtári órákat.
– Mindig is fontosnak tartottam, hogy megszerettessem velük a könyveket és az olvasást. Nemcsak a könyvtárhasználatot tanítottam meg nekik, hanem megpróbáltam őket a könyvek segítségével el is „varázsolni”.
– Hogyan fogadták kollégái, ha olvasnivalót ajánlott nekik?
– Szívesen vették, mert látták, hogy mindezt szeretetből teszem. A jó könyveknek vagy a munkájukhoz szükséges szakirodalomnak, cikkeknek mindig nagyon örültek.
– Ennyi munkával töltött év után nem lesz túlságosan „ingerszegény” a nyugdíjas időszak?
– Tele vagyok tervekkel. Németet fogok tanulni, és a családfakutatás is nagyon érdekel. Megfogadtam azt is, hogy az összes budapesti BKV-járműre fölülök, és így járom be a várost.

Grécsniné Boronkai Eszter, a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola testnevelő tanára

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Mennyi idő után búcsúzik a Kontyfától?
– Huszonhét évig tanítottam a Kontyfa iskolában, előtte a II. kerületi Bem utcában dolgoztam pedagógusként. A pályafutásomat azonban nem tanárként, hanem óvónőként kezdtem.
– Munka mellett a tanulás embert próbáló feladat. Önt azonban a sportmúltja megtanította a nehézségek leküzdésére.
– Fiatalabb koromban kézilabdáztam, még az NB II-ben is pályára léptem. A sport által szerzett kitartást próbáltam a tanítványaimnak is átadni.
– Ez sikeresnek bizonyult, hisz a diákjai rendre jó eredményeket értek el a sportversenyeken.
– Különösen a kézilabdasikerekre vagyok büszke, mert úgy megszerettettem velük ezt a sportágat, hogy szívesen jöttek szivacs és mini kézilabdatornákra, ahol valóban szép eredményeket értünk el.
– Most, hogy befejezte aktív pályafutását, hogyan tovább?
– A tanév végén a kollégák rendeztek nekem egy megható búcsúünnepséget, melyen a kedvenc futócipőmmel ajándékoztak meg. Meg­ígértem nekik, hogy nyugdíjasként is legalább annyira aktív leszek, mint amennyire aktív voltam pedagógusként.

Kapi Béláné, a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola tanítónője

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Hogyan lett pedagógus?
– Bár felmenőim között több tanár és tanító is volt, érettségi után a Közgázra készültem. Mivel nem vettek fel, elmentem képesítés nélküli tanítónak egy rákosligeti iskolába. A szakma végül megtalált, hiszen kilenc évig tanítottam ott, és közben estin elvégeztem a Tanítóképző Főiskolát. Aztán férjhez mentem, Zuglóba költöztünk, így ott tanítottam, majd szintén költözés miatt váltottam ismét munkahelyet. Negyed évszázada élünk Újpalotán, idén májusban, 23 év után mentem nyugdíjba a Kontyfából.
– Gyermekeim közül fiam követett a pályán, aki egy alapítványi iskolában dolgozik, s egy év tanítás után elnyerte az „Év tanára” címet.
– Mennyire mások a mai gyerekek, mint voltak néhány évtizeddel korábban?
– Nagyon megváltoztak. A mai gyerekek azt hiszik, hogy mindenkinél mindent jobban tudnak. Kevésbé tisztelettudóak, kevésbé udvariasak, kevésbé veszik figyelembe az erkölcsi és viselkedési normákat. Bár ezek nagy részét a kor hozta magával, nekünk, pedagógusoknak képviselnünk kell a szép beszéd vagy a kulturált viselkedés értékeit.
– Mivel tölti most mindennapjait?
– Főállású nagymama lettem, gyakran lejárok Pécsre a lányomékhoz unokázni. Emellett az ismerős fiatal anyukák kisgyermekeire szoktam vigyázni, s korrepetálást is vállalok.

Szoboszlay Miklós, a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola most nyugállományba vonult pedagógusa is a kitüntetettek között szerepelt.
Személyében segítőkész és együttműködő pedagógust ismertek meg a gyerekek és a kollégái. Diákjaival a legmesszebbmenőkig gondoskodó, törődő pedagógus volt, aki számára nem létezett kallódó gyerek. Számítógépes szakkört tartott diákjainknak, osztályfőnökként, szaktanárként is kiválóan megállta ­helyét.
Az iskola egész tantestületének egybehangzó véleménye szerint Szoboszlay Miklós kimagasló szakmai munkát végzett, jó tanár és jó kolléga volt, aki igényes és megbízható munkavégzése alapján érdemelte ki a „Pedagógus Szolgálati Emlékérem” kitüntetést.

Zsoldos Béláné, a Hartyán Általános Iskola énektanára

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Melyek voltak pályafutásának főbb állo­másai?
– A Kolozsvár Utcai Általános Iskolában kezdtem tanítani 1976-ban, ahonnan 22 év után átmentem a VI. kerületi Bajzai utcai zenei iskolába. Szívem azonban visszahúzott a kerületbe, és két évvel később visszatértem a Kolozsvárba, innen 1999-ben mentem át a Hartyánba.
– Mindig is pedagógus szeretett volna ­l­enni?
– Műszaki rajzolónak készültem, de az általános iskolában elkezdtem hangszert tanulni, és végül meg sem álltam az oboatanári diplomáig. Azonban akkoriban csak vidéken kaptam volna állást, amelyet a családom miatt nem vállalhattam, így énektanárként kezdtem dolgozni. Hiányérzetem azonban nincs, hiszen évente több száz gyerekkel lehettem kapcsolatban.
– Méltatásából kiderül, hogy a kerület többször is elismerte munkáját. Melyikre a legbüszkébb?
– Valóban sok elismerést kaptam, a legnagyobb öröm mégis az volt, amikor a legutóbbi tanévzárón egy kislány sírva ölelte át a derekamat, és azt mondta: „Nagyon fogsz hiányozni!”. Ezek a szavak segítenek abban is, hogy elfogadjam: ez a tanév nélkülem indul az iskolában. Szerencsére a színjátszószakkört továbbra is vezethetem, szabadidőmben pedig több időt tudok szentelni unokáimnak.

Comments are closed.