Diákmunkások a hivatalban

Idén nyáron is dolgoznak diákok a polgármesteri hivatalban, bár nem az állami Nyári Diákmunka Program keretében. Azt ugyanis olyan későn írták ki, hogy arra várva júliusban nem lehetett volna elkezdeni a diákok foglalkoztatását. Így önkormányzatunk idén saját forrásból biztosítja a tanulók foglalkoztatásának fedezetét.
Mint megtudtuk, a polgármesteri hivatal június 24-én délután kapta meg e-mailben a hivatalos tájékoztatást a kormányhivataltól, arról, hogy mégis elindul az állami Nyári Diákmunka Program. Korábban, többszöri megkeresésre azt jelezték vissza, hogy még nem kaptak ők sem információt, valószínű idén nem lesz.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

„A július 1-jétől induló nyári diák­munka megkezdéséhez elég részletes, pénzintézettől is visszakapott dokumentummal kiegészített adminisztrációt kellett volna összeállítani, ügyfélkapun keresztül elektronikusan benyújtani. A foglalkoztatást csak akkor lehetett volna július 1-jétől megkezdeni, ha meg is érkezik a kormányhivatal által kiadott, aláírt hatósági szerződés. Mivel az osztályok az igényeiket júliusra is és augusztusra is leadták, és a gyerekek is vártak, hogy kezdhetnek-e, így a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt a hivatal a saját forrásból, megbízási szerződéssel történő foglalkoztatás mellett döntött” – tájékoztatta lapunkat Kiss Virág humánpolitikai ügyintéző.
A diákok foglalkoztatására bruttó 2 millió 415 ezer forintot biztosít az önkormányzat. Ez júliusban nyolc, míg augusztusban tizenkét diákmunkás alkalmazására biztosít fedezetet.
A tanulók a közgazdasági főosztályon, a városgazdálkodási főosztályon, a hatósági főosztályon, a humánpolitikai osztályon, a jegyzői irodán és a népjóléti és intézményfelügyeleti főosztályon kaptak munkát.
A hivatal a 16 és 22 év közötti lányokat és fiúkat adminisztratív feladatokkal, valamint néhány fiút könnyű fizikai, azaz segédmunkával bízott meg. A fiatalok napi 6 órát dolgoznak, fizetésük a mindenkori minimálbér 6 órára jutó összege, azaz bruttó 120 750 forint havonta.