Dementiaszűrés a rendelőben

Idén ősszel is folytatódik a szakrendelőben a tavaly tavasszal elkezdett egészségügyi szűrőprogram. A szeptemberi dementiaszűrés azonban nem először szerepel a programok között.

Illusztráció/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Illusztráció/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Tavaly márciusban a dementiaszűréssel indítottuk máig tartó szűrőprogram-sorozatunkat. A kezdeti szervezési nehézségek miatt az első szűrés késve indult, így azon a tervezettnél kevesebben vehettek részt – mondta dr. Wallner Éva főorvos, a szűrőprogram koordinátora.
Idén szeptemberben megismétlik a dementiaszűrést a szakrendelőben. Dr. Polák Noémi neurológus főorvos elmondta, hogy ha nem is népbetegségről, de mindenképpen egy gyakori problémáról van szó.
– Egyre több olyan beteggel találkozunk, aki szórakozottság, figyelmetlenség, emlékezetkihagyás tüneteivel fordul hozzánk – mondta a neurológus szakember. – Az orvosi beavatkozásra pedig sokszor jócskán a panaszok kezdete után kerül sor. A segítségkérés halogatása a betegek félelmére, bizonytalanságára vezethető vissza.
Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a dementia már sokkal jobban kiszűrhető és kezelhető, mint korábban. A lényeg azonban az, hogy a betegek merjenek a problémájukkal orvoshoz fordulni. Ezt a célt szolgálja a szeptemberi szűrés is, amelynek időpontja csütörtökönként délután 2 és 5 óra között lesz.
A szűréshez beutaló nem szükséges, ám a vizsgálat előtt előzetesen be kell jelentkezni. Az érdeklődők az 506 0178-as vezetékes telefonszámon kérhetnek időpontot. A várható nagy érdeklődésre való tekintettel érdemes a vizsgálatra időben jelentkezni.

Comments are closed.