Családi titkok Afganisztánból

Ha az „utca emberének” felteszik a kérdést, mit tud Afganisztánról, valószínűleg csak az ott készült szőnyegek, egy kutyafaj és a háború jut az eszébe. Így nem csoda, hogy az egész világon hatalmas sikert aratott Khaled Hosseini Papírsárkányok című könyve, amely fellebbenti a titkot erről a távoli és számunkra idegen világról. Az eddig húszmillió példányban eladott regény főhőse a félárva Amir, aki elmeséli gyermekkorát.

Papírsárkányok

Papírsárkányok

Amir élete a ’60-as évek végén, ’70-es évek elején idillikus volt Afganisztánban, jólétben éltek gazdag és felvilágosult édesapjával, Babával. Az iskolában azonban azt hallotta, hogy a siíta vallású hazarák alacsonyabb rendűek a szunnita muzulmán pastuknál. Amir pastu, de édesapja nem követi a bigott vallási előírásokat, fogyaszt alkoholt, családtagként bánik a hazara szolgálóikkal, és szerinte a lopás az egyetlen bűn.
A politikai változások nem kedveznek a család liberális felfogásának, az orosz megszálláskor Amerikába vándorolnak. Az emigráció évei alatt Amir és édesapja között sokkal szorosabb érzelmi kapcsolat alakul ki, és talán ez is szerepet játszik abban, mikor családjuk barátja telefonál Afganisztánból, Amir útra kell, hogy megpróbálja jóvátenni azt a bűnt, amely évek óta nyomja a lelkét.
A regény utolsó része a legmegrázóbb: a főhős utazásakor olyan dolgokat él át, amely a máshol élő embernek elképzelhetetlen. „Nagyon sok gyerek van Afganisztánban, de nagyon kevés a gyerekkor.” Csak remélhetjük, hogy Amirhoz hasonlóan mások is megpróbálnak ezen változtatni.
(Khaled Hosseini: Papírsárkányok)

Comments are closed.