Civileket is várják a Nyitott Ajtók

A Nyitott Ajtók Együttműködési Irodák jövőjéről tartottak lakossági fórumot az újpalotai irodában, melyre elsősorban a kerületi civil szervezetek képviselőit várták. A rendezvényen bemutatták a három iroda működésének koordinátorait, Lépés Ágnest és Iglói Ádámot is.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– A kerületi önkormányzat saját hatáskörébe vonta a pestújhelyi, a rákospalotai és újpalotai irodákat – mondta Tajti Réka kabinetvezető a fórumon. – Ezek az intézmények eddig kihelyezett ügyfélszolgálatokként funkcionáltak, de a cél az lenne, hogy ezeket a kerületi civil szervezetek vegyék birtokba.

A hatékonyság és a nagyobb kihasználtság érdekében valószínűleg változni fog az irodák nyitvatartása. Eddig ugyanis hétköznap reggel 9 és este 6 óra között fogadták az ügyfeleket, amely akár a délutáni és esti órákra, illetve hétvégi nyitvatartásra is módosulhat. Jelenleg az igényeket mérik fel, de már fogadják az egyéni kéréseket.

– Továbbra is megmaradnak a korábbi funkciók, az ingyenes jogi tanácsadások, a nyomtatványok igénylésének lehetősége, illetve segítség azok kitöltésében. A legfontosabb az lenne, hogy a civil szervezetek ismerjék fel az ingyenes helyiségekben rejlő lehetőségeket. Az irodák fórumok, közgyűlések, szakmai programok tartására kiválóan alkalmasak. A legnagyobb befogadóképessége az újpalotainak van, ám kisebb eseményekhez a másik két iroda is használható – mondta Tajti Réka.

A kabinetvezető azt is elmondta, felmerült annak lehetősége, hogy a pestújhelyi irodát a könnyebb megközelíthetőség miatt új helyre költöztessék, ez azonban testületi döntést igényel. Mindenesetre meg fogják vizsgálni ennek lehetőségét. A találkozón az is elhangzott, hogy a három iroda szakmai irányítása valószínűleg a Csokonai Kulturális és Sportközpont hatáskörébe fog tartozni.

Comments are closed.