Tag: vezető

13
dec

Újpalota új programfelelőse

Rövid időn belül már második alkalommal történt változás az Újpalotai Szabad­idő Központ élén. Kelemen Árpád nyugdíjba vonulását követően egy rövid ideig Majoros Ágnes, október 1-jétől pedig Gergely Barbara vezeti az intézményt.

18
okt

Őrségváltás az evangélikusoknál

Jelentős változás történt a Rákospalotai Evangélikus Gyülekezet életében. A felügyelői feladatokat ugyanis már nem az egyházközség ikonikus világi vezetője, Dudás Lajos, hanem a presbitérium korábbi tagja, Dudás György látja el szeptembertől.

26
szept

Ötször a Föld körül

Régi újságokat lapozgatni mindig jó szórakozás, mintha egy időkapun lépnénk keresztül. A Nők Lapja 1982/18. számában érdekes cikkre bukkantunk, amiben az újpesti Dr. Tóth Istvánnét ismerhettük meg, aki a 12-es villamost vezette, akkor már mintegy három évtizede.

11
márc

Elhunyt Kocsis Lászlóné

Rövid, súlyos betegség után életének 50. évében elhunyt Kocsis Lászlóné, az Egyesített Bölcsődék igazgatója.

10
máj

“Szülői” kézbe került az együttes

Elköszönt az együttestől Sikentáncz Szilveszter művészeti vezető.