Tag: REAC

17
márc

Kosártanoda gyerekeknek

A REAC Kosártanoda február elején Budakeszin debütált. A kerületi gyerekek a Magyar Kosárlabda Szövetség Kosárpalánta-fordulójában léptek először a nyilvánosság elé. A sportiskola legifjabb szakosztálya alig néhány hónapja, 2020 nyarán alakult, az érdemi munkát azonban csak a tanév kezdetét követően tudták elkezdeni.

– Nem könnyítette meg a helyzetünket a járvány – mondta Halm Roland, a szakosztály vezetője. – Alig, hogy elkezdődött a tanítás, máris lehetetlenné vált az iskolai munka. Szerencsére a Szent Korona Általános Iskolában dolgozhattunk, és sikerült egy húsz fős csapatot kialakítanunk.

Az alsó tagozatos (elsős és másodikos) gyerekek az őszt még a játékkal való ismerkedéssel töltötték. Az első színre lépésük a Magyar Kosárlabda Szövetség Kosárpalánta versenyrendszerének novemberi fordulója lehetett volna, ám sportiskola szakemberei a vírushelyzet miatt azt a szereplést még nem vállalták. Most, februárban azonban már a soron következő fordulóban ott voltak Budakeszin, ahol az U9-es vegyes csapat nagy lelkesedéssel vett részt a játékos feladatokban.

21
szept

Tripla bajnokavatás

A bajnokság egyik leggyengébb együttesével, a Csep-gól FC-vel játszotta első hazai mérkőzését a REAC együttese a Budapest-bajnokság I. osztályának 2020–2021-es kiírásában.
Dinka Balázs együttese annak rendje és módja szerint nekiugrott ellenfelének, és sorra alakította ki a helyzeteket. Az első félidőben még csak tesztelgették a csepeli kapust, ám a második játékrészben már komoly tűzijátékot rendeztek Szántovszki Somáék. Ám ezek a helyzetek sorra kimaradtak, vagy a kapufa mentette meg a csepelieket, vagy a kapusuk védett bravúrral, legtöbbször azonban a hazai csatárok pontatlan célzása miatt maradt érintetlen az ellenfél hálója. És, ahogy az ilyen meccseken lenni szokott, egy kósza ellentámadás, egy pillanatnyi rövidzárlat, és a Csep-gól az első támadásából vezetést szerzett. A REAC a második félidő 60. percében kapott gól után mindent egy lapra feltéve támadott, és bár viszonylag rövid időn belül sikerült egyenlítenie, a mindent eldöntő második gólt már nem tudták berúgni, így nagy meglepetésre a csepeli kiscsapat elvitt egy pontot a Budai II. László stadionból.

3
szept

Külvárosi derbi

Kerületi futballderbivel kezdődött a Budapest-bajnokság I. osztálya. A Fortuna jóvoltából ugyanis a nyitófordulóban a Testvériség SE a szomszédvár REAC-ot fogadta. Ilyen rangadóra csak azóta kerülhet sor – harmadik éve –, amióta a REAC is a BLASZ I.-ben vitézkedik. Az azóta lejátszott valamennyi mérkőzést a rákospalotaiak nyerték az újpalotaiak ellen. Ők voltak a mostani derbinek is az esélyesei, ám ezúttal másképpen alakultak az események.
Jó idő, telt ház és jó hangulat fogadta a csapatokat augusztus 22-én a Bátony utcai sporttelepen. Az augusztusi hosszú hétvégén lejátszott mérkőzésre csak úgy özönlött a közönség, és a szurkolók kezdésre teljesen megtöltötték a lelátót. Utoljára akkor látott ennyi nézőt az öreg sporttelep, amikor a Tesi a Videotont fogadta a Magyar-kupában.
Ennek ellenére helyet kell adnunk annak a szurkolói véleménynek is, hogy egy ilyen találkozót sokkal jobban be kellene harangozni, mert akkor még többen látogatnának ki a mérkőzésre. Panaszra persze így sem volt ok, mert reklám nélkül is legalább négyszázan ültek a lelátón, és aki kint volt, az a csapatoknak köszönhetően jól is szórakozott. Főleg a második fél­időben, mert az elsőre a nagy meleg, illetve a hosszú – több hónapos – kihagyás rányomta a bélyegét.

27
febr

Bajnokságra hangolva

A REAC felnőtt futballcsapata, ­Dinka Balázs együttese az első fordulóban, február 22-én  a Budafok II. vendégeként lépett pályára. – Már az edzőmeccseken is folyamatosan teszteltük a játékosok állapotát – mondta a vezetőedző a február eleji felkészülési időszakban –, bár az elején akadtak még gondok, sérülések, betegségek, tanulmányi nehézségek, január második felétől már a teljes keret rendelkezésünkre állt. Dinka Balázs szerint

Read more

3
febr

Edzőtáborból ötös

Ötödik alkalommal utazik törökországi edzőtáborba a REAC Sportiskola küldöttsége.