Bősz Anett: először a társadalmat kellene felépíteni

Ha egy cselgáncsozót röviden kellene jellemezni, akkor e három szó jutna az eszünkbe: fegyelem, tisztelet, küzdés. Amikor dr. Bősz Anettről beszélünk, hamar rájöhetünk, hogy rá is passzol ez a három kifejezés. Nem véletlenül, hisz a Liberális Párt elnöke és a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese 15 évig versenyszerűen cselgáncsozott.  2005-ben, 63 kilogrammban ő nyerte az országos bajnokságot. Az érdi politikus azonban nem erről, hanem politikai „ars poetica”-járól és főleg szociálpolitikai témákról beszélt azon, a kihelyezett lakossági fórumon, melyet Barkóczi Balázs, a 12. számú választókörzet baloldali országgyűlési képviselőjelöltje szervezett szeptember 15-re, az újpalotai Fő térre.

Először a társadalmat kellene felépíteni, és ez alá rendelni a gazdaságpolitikát – mondta a fiatal politikus. – Mi a 2022-es választások után azt a társadalmat tervezzük felépíteni, amely nem engedi, hogy egyes rétegei leszakadjanak. Ma iszonyatosan nagy különbségek vannak, ennek érdekében indokolt lesz majd sokkal okosabban megszerveznünk a gazdaságot. Szóval rengeteg feladatunk lesz.

Dr. Bősz Anett elmondta, a jelenlegi kormánynak akad néhány jó ötlete is. A családokat például mindenképpen szükséges támogatni, a gyerekvállalást is segíteni kell, ám ezek megvalósítása nem, vagy rosszul történik.

11 évesen kezdtem politizálni, amikor ötödikes diákként beválasztottak a diákönkormányzatba. Akkor tanultam meg, hogy az ember nemcsak önmagáért felelős, hanem azokért is, akik között él.

A liberális politikus kitért a nők szerepére is. Mint mondta, ebből a szempontból nincs nagy különbség a politika és a hétköznapi lét között. A nők mindenhol ugyanannyi elismerést és bántást kapnak. 

Mi, néhányadmagunkkal úttörőként vagyunk jelen a Parlamentben. Előfordult, hogy csak a László névből több volt az Országgyűlésben, mint nőből, de ez jellemző például a Magyar Tudományos Akadémián is. Szerencsére egy kis javulás már tapasztalható, de még messze vagyunk attól, hogy a női politikusok és a nők ugyanolyan jogokat élveznének, mint férfitársaik. A nők többségben vannak társadalmunkban, mégis kisebbségi létet élnek.

Barkóczi Balázs hozzátette, az előválasztáson induló pártok közül a Demokratikus Koalíció a legtoleránsabb a nőkkel, országos szinten 19 körzetben is női jelöltet indít és támogat.

 

 

Comments are closed.