Betű mögé bújva

Daniel Kehlmannt a kortárs német irodalom csodagyerekének tartják, világszerte hatalmas sikert aratott eddig megjelent regényeivel. Az első műve kiadásakor csak 22 éves volt, és még most sincs negyven. F című regényének témája és szerkezete kissé formabontó, de miközben olvassuk, minden rész értelmet nyer, és rájövünk, hogy tökéletesen megkomponált szerkezetű, izgalmas, humoros könyvet tartunk a kezünkben.

F-könyvEgy interjújában az mondta, hogy ez a műve családregény, olyanoknak, akik nem szeretik a családregényeket. A könyv első oldalán már bemutatja a főszereplőket. A történet szerint 1984-et írunk, Arthur Friedland fiaival, Martinnal, Iwannel és Erickel egy hipnotizőr előadására mennek. Arthurt ellenkezése ellenére felhívja a színpadra az előadó, majd a műsor után hazaviszi a gyerekeit, és évekre eltűnik, és legközelebb sikeres íróként hallanak felőle.
A három fiú sorsát befolyásolja az apa nélküli gyerekkor: mindannyian más életet élnek, mint amilyet elképzeltek, megterveztek maguknak. Martinból katolikus pap lett, aki inkább a Rubik-kockájával foglalkozik, mint a rábízott hívőkkel. Eric pénzügyi szakember, aki egyre kimerültebb a rengeteg munkától és gyógyszereken él. Iwan festőnek tanult, de egy másik festő hagyatékának (elég sajátos) gondozójaként lesz híres. A fordulópontot, egyetlen napot mindhárom fiú szemszögéből megismerhetjük.
Kehlmann egyedi stílusába belefér a katolikus hitről való filozofálgatástól kezdve mentálisan zavart ember gondolatainak bemutatásáig sok minden. Sokrétű történet, ahogy a címe is többféle jelentéssel bírhat: F, mint família, vagy a vezetéknevük kezdőbetűje, vagy a regénybeli apa első könyvének főszereplője? Bármelyik lehet. Az író nem véletlenül kapta meg a Thomas Mann-díjat, tehetsége ebben a könyvében is megmutatkozik.
(Daniel Kehlmann: F,
Magvető Kiadó, 2014, ára: 3290 forint)

Comments are closed.