Beletanult a polgármesterségbe

Szavazás a diákönkormányzati választáson

Szavazás a diákönkormányzati választáson

Bár több jelölt is volt a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) vezetésére, a testület tagjai szinte egyhangúan szavazták meg Baksa Brigittát, a Kontyfa Középiskola 11. évfolyamos diákját. Azért kapott bizalmat az új polgármester, mert Brigi a testület tapasztalt doyenje, hiszen régóra GYIÖK tag. Két ciklussal ezelőtt is tagja volt a testületnek, igaz, akkor még csak beugróként, egy visszalépő diáktársát kellett helyettesítenie. Az előző ciklusban viszont alpolgármesterként az egyik aktív tagja volt a Csík Norbert vezette testületnek.
– Minden ciklusban voltak fontos eredmények – mondta a kerület újdonsült ifjúsági polgármestere. – Ilyen eredmény a tehetségkutató-program létrejötte, amely azóta komoly rangot vívott ki magának a kerület határain túl is. Az előző két év nagy eredménye pedig a GYIÖK Katedra-díj megalapítása volt, amellyel a pedagógusokat szerettük volna saját szempontjaink alapján jutalmazni. Ezek a programok nagyon fontosak, ezért folytatni kívánjuk őket, de szeretnénk újabb lehetőségeket és hagyományokat is kitalálni.
Az újdonsült polgármester erről is beszélt a novemberi önkormányzati képviselő-testületi ülésen. Baksa Brigitta meglepően határozott volt, látszódott rajta, hogy az évek során beletanult a polgármesterségbe. A személyében egyébként már a nyolcadik vezetőjét avatta a XV. kerületi GYIÖK.

Comments are closed.