Beindult az e-sport-élet

A koronavírus-járvány a sportéletet is súlyosan érintette. Az egyéni edzéseken kívül gyakorlatilag minden lehetőséget beszüntetett a közös sportolásra. Vagy mégsem? A szakemberek szerint a járvány egyik pozitív hozadéka, hogy felgyorsította a „jövő sportjának” is tartott e-sport (elektronikus sport) előretörését.

 

Fotó: grosicsalapitvany.hu

– A Grosics Alapítvány tavaly alapította meg e-sportszakosztályát – mondta Kiss Tamás, az alapítvány elnöke. – A célunk az volt, hogy a fiatalabb korosztálynak, amely amúgy is sok időt tölt a számítógép, a tablet vagy az okostelefon előtt, biztosítsunk olyan játéklehetőséget, amely egyrészt kohéziót teremt közöttük, másrészt fejleszti a technikai és taktikai érzéküket is – tette hozzá Kiss Tamás.

A XV. kerületi e-sportszakosztály tavaly ősszel alakult. A szakosztály vezetője egy kerületi PlayStation-rajongó, Tóth Gergő lett.

– Jelenleg egy 16-17 fős csapattal rendelkezünk, melynek minden tagja igazolt sportolónk. A mérkőzéseinket a Hungarian Pro Clubs ­League második vonalában játsszuk Grosics Alapítvány E-Sport néven. A bajnokság nemrég kezdődött, egyelőre a mezőny végéhez tartozunk, de frissen feljutó csapatként idén legfőbb célunk, hogy bent maradjunk a másodosztályban.

A FIFA 2019-es bajnokság történéseit vasárnap esténként 20 órakor lehet követni a Grosics Alapítvány weboldalán, illetve a YouTube-on. A magyar bajnoki mérkőzések egyre nézettebbek, egy-egy komolyabb rangadót akár 70-80 ezren is figyelemmel kísérnek az interneten.

– Ez nem is olyan nagy szám, az USA-ban például milliók követnek egy-egy meccset – tette hozzá Kiss Tamás. – Rendkívül nagy potenciál van ebben az új sportágban, arról nem is beszélve, hogy egyre jobbak, egyre izgalmasabbak ezek a mérkőzések.

Az e-sport fordulói mindig két mérkőzésből állnak. Minden fordulóban minden csapat kétszer ütközik meg egymással. A csapatok 11-11 emberből állnak, minden játékos a pálya egy posztját felügyeli. A játék csak akkor tud gördülékeny lenni, ha az e-sportjátékos komoly FIFA-rutinnal rendelkezik, illetve ha a csapattagok összeszoktak egymással. Ez utóbbi érdekében hetente több alkalommal specifikus (támadásra, védekezésre fókuszáló) edzéseket is szoktak tartani.

– A sportág egyik sajátossága, hogy képes leküzdeni távolságokat, nyelvi korlátokat – tette hozzá Tóth Gergő. – Az internet ugyanis áthidalja ezeket. A mi csapatunkban tavaly román idegenlégiósok voltak, idén egy dominikai származású, de Spanyolországban élő játékossal erősödtünk.

A XV. kerületben tehát már a járvány előtt beindult az e-sport-élet. A sportág iránt azonban 2020-ban kétségtelenül megnőtt az igény. A Grosics Alapítvány csapata után is egyre többen érdeklődnek, s ha ez így marad, nincs kizárva, hogy a szakosztály a jövőben még egy együttest is ki fog majd állítani.

A szakosztály várja a kerületi e-sport-rajongók jelentkezését. Érdeklődni a Grosics Alapítvány weboldalán keresztül tudnak.