Befektetőket keresnek a kórházfejlesztéshez

A felszólalók közül többen a konkrétumokat hiányolták azon a lakossági fórumon, amit december 1-jén tartottak az Észak-Pesti Kórház hasznosításáról. Hajdu László polgármester ezzel kapcsolatban kifejtette, az önkormányzat tavasz óta a kórház egyetlen tulajdonosa, ezért nem volt idő arra, hogy a már ismerteknél részletesebb beruházási terveket készítsenek. Az is elhangzott, hogy a terület 15 évig nem adható el, és szó volt az uszoda építéséről, valamint a kórház három épületének hasznosításáról is.

Sipos Gábor, Köllő Attila, Hajdu László, Király Csaba, Dr. Pintér Gábor/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Sipos Gábor, Köllő Attila, Hajdu László, Király Csaba, Dr. Pintér Gábor/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Az önkormányzat elvetette, hogy a kórház területét egy befektetőnek adja át hasznosításra. Az elképzelés az, hogy projektenként, épületenként szerződnénk a beruházókkal – mondta Hajdu László a fórumon. A kórház területén megvalósuló beruházások közül az uszoda építésével kapcsolatban mondtak el részleteket. Az uszoda terveit készítő Aspectus iroda munkatársa, Csécsei Ákos ismertette, hogy az új létesítményben egy 25×50 méteres medence és egy 12×6 méteres tanmedence kap helyet. Az uszodatéren kívül büfé, ruhatár, vizesblokkok és raktárak, továbbá egy wellnessrészleg, konditerem kap helyet az épületben. Az épület melletti zöldterületen pedig játszóteret építenének, és felmerült a lehetősége annak is, hogy egy 25×20-as medencét is kialakítsanak. A létesítményt úgy tervezték, hogy parkolni lehet mellette, és a lakosoknak, sportolóknak, fogyatékkal élőknek egyaránt használható lesz az uszoda.

Csécsei Ákos/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A beruházás pénzügyi hátteréről elhangzott, hogy az önkormányzat az Ybl Woterpolo Clubbal kötött szerződést, így a TAO-pénzek felhasználásával nyílik lehetősége az uszoda megépítésére. Az önkormányzat a beruházási összeg 30 százalékát adja, a többit az egyesület biztosítja pályázaton nyert pénzből.

Az uszodán kívül szó volt a meglevő kórházi épületekről is. Az 1. számú épülettel kapcsolatban Sipos Gábor, a kerület főépítésze elmondta, hogy a 24 ezer négyzetméter alapterületű létesítményben a tervek szerint kínai orvoslási központ, és oktatási funkció kapna helyet. A 3-as számú épületről elhangzott, hogy abban idősek otthonát, demensellátással foglalkozó részleget és idősek klubját terveznek. A 13. számú épületben kap helyet a tüdőszűrő állomás, valamint oda költöznének a Bezsilla háziorvosi rendelő dolgozói, továbbá a Hősök úti fizikoterápiarészleg. A jelenlegi állás szerint 2018 első hónapjaiban kezdődhet el a beköltözés a felújított épületbe.

A lakosok kérdeztek még többek között az ingatlanon levő termálvízkészlet kiaknázásáról is, valamint arról, hogy tervezi-e az önkormányzat a védett épületek felújítását. Az előadók válaszából kiderült, hogy hazánk termálvízkészlete állami tulajdon, ezért annak kitermeléséhez engedélyt kell kérni, amit nem biztos, hogy megadnak. Az épületek felújításának költségét nem tudja egyedül vállalni az önkormányzat, befektetőt kell találnia az állagmegóvásukra, fejlesztésükre.

Comments are closed.