Bauer Sándorra emlékeztek a Rákospalotai temetőben

Ötven évvel ezelőtt gyújtotta fel magát a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a „magyar Jan Palach”, Bauer Sándor. A szovjet megszállás elleni tiltakozás szimbólumává vált mártírt a Rákospalotai temetőben helyezték végső nyugalomra.

Victorné Dr. Kovács Judit/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Victorné Dr. Kovács Judit/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A jubileumi megemlékezésen Victorné dr. Kovács Judit alpolgármester utalt arra, hogy míg Prágában néhány nappal korábban hasonló módon tiltakozó Jan Palach-ot tízezrek búcsúztatták, addig Bauert csak tizenheten kísérték utolsó útjára. Az 1969-ben végrehajtott tett évtizedeken át értelmetlen halálnak tűnt. Az esetről hallgatni kellett, aki megpróbált rá emlékezni, azt bebörtönözték, az országba bevonuló szovjet csapatok pedig több mint két évtizedig itt maradtak.

A fél évszázaddal ezelőtti tettet ma már rangjához méltó módon kezeljük. Az áldozat helyén, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén emléktáblát, a születése helyszínén, a józsefvárosi Mátyás téren pedig szobrot avattak, és utcát is neveztek már el róla. A rákospalotai sírnál 2005-től váltak rendszeressé a megemlékezések.

Megemlékezésen az önkormányzat részéről Victorné dr. Kovács Judit és Tóth Imre alpolgármesterek, valamint Merk Péter képviselő helyezték el az emlékezés koszorúit Bauer Sándor sírján.