Az önkormányzat arcai

A közszolgálati tisztviselők napja a törvény szerint 2017-től már nem munkaszüneti nap, azonban a jogalkotók lehetőséget adtak arra, hogy az önkormányzatok képviselő-testülete rendeletben szabályozza, hogy hivataluk július 1-jén zárva tartson. A XV. kerület élt a lehetőséggel, és egy nappal korábban, június 30-án pénteken gazdag programmal ünnepelték a köztisztviselőket városrészünkben.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotók: XV Média, Nagy Botond

Köztisztviselőnek lenni szolgálat – mondta beszédében dr. Lamperth Mónika kerületi jegyző, aki arra is kitért, hogy hálás a dolgozóknak, amiért türelmesek az ügyfelekkel, valamint méltatta az elhivatott, magas színvonalú munkájukat. A jegyző többek között arró is beszélt, hogy a XIX. század végén Magyarországon kialakult a polgári közigazgatás, már akkor azzal a céllal, hogy jó színvonalú közszolgáltatást nyújtsanak az állampolgárok számára. „Komoly közhatalmi ereje volt, most is így van, hiszen a törvény felhatalmaz bennünket, hogy képviseljük az államhatalom egyes szerveit és gyakoroljuk hatáskörünket. A köz érdekében járunk el, hiszek abban, hogy a szaktudás érték, és legjobb szándékkal szolgáljuk a kerületben élőket” – mondta a jegyző.

A jegyző kitért a helyi kormányhivatal és polgármesteri hivatal gördülékeny kapcsolatára is, reményét fejezte ki, hogy a jövőben is hatékonyan tudnak együttműködni. Ezután dr. Marosi János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szólt az egybegyűltekhez, aki a törvénymódosítás bírálata után arról beszélt, hogy a köztisztviselők napján nagyon jó szokás alakult ki, hiszen a 2000 évektől ekkor ítélik oda az elismeréseket.

A jegyző ezek után felolvasta az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökének, Gulyás Gergelynek az üzenetét is, aki nem tudta elfogadni a meghívást, azonban levelében méltatta a köztisztviselőket, és köszönetet mondott a XV. kerületi kollégák munkájáért. Levelében úgy fogalmazott: kulcsfontosságú az köztisztviselők munkája, hiszen az állam és az önkormányzat arcai, meghosszabbított kezei.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az ünneplést a Csomópont tehetségei tették emlékezetessé, majd elismerésekkel jutalmazták a dolgozók elhivatottságát. Az Év Köztisztviselője Vándordíjat idén Szabó Mária Magdolna, a hatósági főosztály igazgatási és ügyfélszolgálati osztály anyakönyvvezetője vehette át.

Koztisztv-nap_15_f-NB

Ezután a jegyző a tartósan kiemelkedő munkát végző felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőknek címzetes vezető főtanácsosi, címzetes főtanácsosi, a középiskolai végzettségű köztisztviselőknek címzetes főmunkatársi címet adományozott. Mindemellett a Jegyzői Dicséret, a Köz Szolgálatáért Oklevél és a Jubileumi jutalmak is gazdára találtak, valamint a nyugállományba vonuló munkatársakat is köszöntötték. A program a Buda II. László Stadionban folytatódott, ahol a sporté és a kötetlen szórakozásé volt a főszerep.

Koztisztv-nap_18_f-NB

Comments are closed.