Az offline ismeretekre lehet építeni

A számítógép, a világháló mindennapi életünk része, és nemcsak a miénk, hanem sok családban már a kisgyermekeké is. A korai számítógép-használat és internetezés veszélyeiről beszélgettünk Tari Annamária pszichoanalitikussal, akinek nemrégen jelent meg „Generációk online” című könyve.
– A Waldorf-iskolákban ellenzik, hogy a gyerekek tévézzenek és használják a számítógépet, az amerikai IT-guruk pedig nem engedik csemetéiket a gép közelébe. Mások szerint viszont hasznos a számítógépezés. Ön szerint hol az igazság?

Forrás: Tari Annamária

Forrás: Tari Annamária

– A szilícium-völgyi IT-fejlesztőkre, mint szülőkre, kellene hallgatnunk, és észre kellene vennünk, hogy ebben a rohanó digitális világban nagyon könnyű célt tévesztenünk, és azt mondanunk, muszáj haladni a korral. Ezt valóban muszáj, csak érdemes azt is végiggondolnunk, hogy a jövő elitje azok közül kerül majd ki, akik tudnak olvasni, és könyvtáruk lesz, amely nyomtatott kötetekből áll. A további szupererő-várományosok képesek lesznek arra, hogy kitartó figyelemmel dolgozzanak vagy tanuljanak. Az appokat használók közül azok emelkednek majd ki, akik megértik, hogy a világ nem egy szuperApp, tehát muszáj gondolkozni, és nem árt némi kreativitás.
Valójában tehát azt mondhatjuk, hogy az információs korban az találja meg a valódi boldogságát, aki megtartja a józan eszét, és nem hiszi el, hogy az érintőképernyő megoldja minden problémáját. Aki megérti, hogy a tanulás és a kitartó figyelem párban jár. Hogy a valódi tudás nem az információ birtoklását jelenti, hanem hogy azt bármikor képesek vagyunk új kontextusba helyezni. Hogy az olvasás többek között azért fontos, mert egy regény bölcsen tanít.
– A szülők egy része úgy érzi, ha korlátozza gyerekének az internethasználatot, a csemete lemarad a kortársaitól. Jogos ez az aggodalom?
– Ma a szülők ingadoznak a két véglet között, de a legbölcsebb mindig az arany középút. Ha a gyereküket nem is tudják távol tartani az eszközöktől, akkor életkoruknak megfelelően kell szabályozni a használatot. De tudniuk kell, hogy az offline ismeretek azok, amikre majd építeni lehet. Általában sokan azért nem tudják otthon szabályozni a dolgot, mert az osztályban a többi szülővel nem lehet erről konszenzust alkotni. A legjobb az lenne, ha a szülők összefognának, és közös megoldásokat keresnének.
– Hány éves kortól engedhetjük gyermekünket a gép közelébe?
– Minél később. Azok a szülők, akik a 3–5 éves gyereküknek iPadet adnak, gyakran azzal szembesülnek, hogy a kicsi nem akar kimenni a szobából, mert az azonnali élményszerzésnél nincs is jobb a világon.
Egy 10 év alatti gyerek esetében mindenképp komoly korlátozással lehet csak engedni a használatot, és azt is lehetőleg a szülő jelenlétében. Ha találnak olyan játékokat, amelyeket közösen is játszhatnak, az a legjobb. De emellett mindig legyen legalább háromszor annyi táblás játék is, amivel szórakozni tud a család.
– Milyen veszélyei vannak a korlátlan és kontrollálatlan számítógép-, illetve internethasználatnak?
– A kutatók általában a figyelem, a koncentrálás, a tanulás hatékonysága miatt aggódnak. A pszichológusok az érzelmek gyorsaságát, a folyamatos énreprezentációt és énközléseket tartják veszélyesnek, mert leszoktat az „önmagunkkal” levésről, a csendről. A korlátlan használat olyan világot mutat egy gyereknek, amelyhez képest a valóság lassú, olykor unalmas és szürke. De közben az offline életben kell élniük, ahol a legfontosabb a szeparációs szorongás tűrése, az érzelmi kapcsolatok működtetése, az empátia és az érzelmi intelligencia. Mindezeket pedig csak a valóságban, emberi helyzetekben lehet megtanulni.
– A kamaszkorban hogyan tehető biztonságossá az internethasználat?
– A szülők alkalmazhatnak korlátozó szoftvereket, de mindenekelőtt folyamatosan, hetente többször beszélgetni kell otthon az online térről. Már ismerjük azokat a kutatási eredményeket, melyek szerint egy család hiába szeretetteljes és biztonságos, ha nem beszélget az internetről heti több alkalommal, a gyerek nem fordul majd a szülőkhöz, bármi problémája is legyen, mert azt fogja érezni, a szülők világa távol van ettől.
Az egyik legfontosabb dolog például, hogy az online zaklatás tényét ismernie kell a szülőknek, erről muszáj tájékozottnak lenniük. Jó ismerni a legfontosabb és népszerű közösségi médiafelületeket, mint a Snapchat vagy az AskFm, amelyek nem teljesen veszélytelenek. Ma egy szülő legyen tájékozott, ne csináljon úgy, mintha ez csak mások problémája lenne.
Átmeneti időszakot élünk, amikor az online tér odasimult az offline mellé. A felnőttek felelőssége, hogy ezt valahogy szabályozzák.

Comments are closed.