Az abasáriak a REAC-nak szurkoltak

Vendégszurkolók is biztatták a REAC csapatát a február 27-i Tállya elleni bajnoki mérkőzésen. A lelátón helyet foglaló abasári futballisták olykor hangosabbak voltak, mint a hazai keménymag. A Heves megyei településsel több mint egy évtizedes kapcsolatot ápol a kerületünk.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Annak idején kerületünk polgármestere, Hajdu László és Abasár polgármestere, dr. Lénártné Benei Anikó vették fel egymással a kapcsolatot, amelyet a két település sportegyesületei azóta is életben tartanak. Az együttműködés eredményeképpen rendszeresen részt vesznek egymás ünnepein, illetve a jobb lehetőséggel rendelkező REAC immár harmadik éve biztosít edzőtáborozási lehetőséget az abasári focicsapatnak.

– Nagyon örülünk ennek, hisz az otthoni pályánk az évnek ezen szakaszában alkalmatlan edzésekre – mondta Tóth Szabolcs, az abasári küldöttség vezetője. – Huszonegy fős küldöttséggel érkeztünk a XV. kerületbe, a csapat felnőtt és tehetséges U19-es játékosokból áll. Ők napi háromszor edzettek, illetve a REAC SISE U19-es csapatával is megmérkőztek. Az ittlétünk alatt a házigazdáink bajnoki meccset játszottak, és mi szurkoltunk nekik.

Abasár kétezer-nyolcszáz fős település Heves megyében. A község felnőttcsapata jelenleg a megyei bajnokság III. osztályában játszik, ahol a hatodik helyen áll. A kizárólag helyi fiatalokra épülő U14-es csapat ötödik a saját bajnokságában, míg az U19-es fiatalok vezetik a tabellát.