Az 5-ös körzet fája

Új adventi hagyományt kezdeményezett az 5-ös választókerület képviselője, bár a pandémiás helyzet kicsit felülírta az eredeti terveket, de így is karácsonyfa díszeleg a Palotás téren.

Fotó: Farkas Edit a körzet fájával

Farkas Edit az 5-ös választókörzet önkormányzati képviselője elmondta: célja a közösségépítés a körzetében, ezért egy új hagyományteremtő adventi programot talált ki.  “ A terv az volt, hogy a lakókkal felállítunk egy fenyőfát a Palotás téren és kis összejövetellel megünnepeljük a karácsonyt” mondta a képviselő. Mivel az egészségügyi szabályok ezt idén nem teszik lehetővé, más megoldást keresett Farkas Edit. “ Facebook-csoportunkban megkérdeztem a tagokat, mi lenne, ha vennék egy gyökeres fenyőt, melyet minden évben közösen feldíszíthetünk? Így született meg a körzet fája.” A képviselő megvette és segítséggel elásta a kis ezüstfenyőt, melynek a díszítését el is kezdték. A lakók, akik arra járnak, hoznak rá saját alkotásokat. “Így, ha nem is egyszerre, de mégis a saját kis közösségi fánkat öltöztetjük fel karácsonyig” jegyezte meg a képviselő. Hozzátette: “ a kis fa elkezdte új életét a Palotás téren, évről évre növekedni fog, közösen gondozzuk majd. A szeretet és összetartozás jelképe lett. Így is lehet közösséget építeni, félre tenni a különböző gondolkodásmódot, más politikai nézeteket. A jövő évtől a fadíszítést forralt boros, forró csokis, zsíros kenyeres összejövetel keretében szándékozzuk megvalósítani. A karácsony a szeretetről szól és remélem 20 év múlva ugyanúgy együtt díszítjük majd az ittélőkkel” mondta Farkas Edit.