Van ez a nap az évben, az anyáké. Nagy üzlet a virág- és ajándékárusoknak. Apa szívja is a fogát, de nem tehet mást, kézen fogja gyermekét, hiszen egykor vele is ezt tette az édesapja, és szerencsés esetben a mai napig dupla (nagyi, anyu) ajándékról gondoskodik.

De amikor anya megkapja, amit neki szántak, örül. Nagyon. Boldoggá teszi a szeme fénye által az óvodában/iskolában alkotott apróság is, hiszen miatta, neki, érte készült.

Anyak-napja_01_f-NB

Anya május első vasárnapjához közeledve el-elmereng. Az idő múlásán, a gyermek felcseperedésén, az anyaság csodáján. Azon, hogy a mai napig ha elékerül egy, a gyerekkel kapcsolatos kitöltendő nyomtatvány, az „Anyja neve” mezőbe a sajátja helyett még mindig automatikusan az ő édesanyjáét írná be. És ilyenkor ámulattal vegyes hálával gondol arra: tényleg, anya lettem.

Anya ilyentájt elfelejti a hétköznapi disznóságokat, a bosszantó hisztiket, az értelmetlen vitákat, az állandó mantrázást, amire nap mint nap kényszerül. „Vedd fel a cipődet, mondom, vedd fel a cipődet, VEDD MÁR FEL AZT A ***** CIPŐT!!!”

Anyából ebben az időszakban néhány pillanatra tovatűnik a bizonytalanság, a félelem, a féltés is, amik napi szinten szorítják össze szívét, gyomrát, és helyettük csak a vegytiszta öröm marad.

Kell ez a nap, legalább évente egyszer.

Comments are closed.