Államalapítástól az új kenyérig

Pántlikák lobogtak a szélben, tánc közben pördültek a szoknyák, az újpalotai Boldog Salkaházi Sára-templom közösségi udvarán muzsikaszóval köszöntötték augusztus 20-át. Szent István király napján, a keresztény Magyarország államalapításának emléknapján az új kenyeret kerületünk vezetői együtt szegték meg testvérvárosaink képviselőivel.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A Szilas Néptáncegyüttes gazdag kulturális műsora hűen tükrözte nemzeti ünnepünk sokoldalúságát, hiszen az elmúlt évszázadok alatt sokat változott, hogy mit ünneplünk ezen a napon.

Hajdu László polgármester beszédében szintén a történelmünkről ejtett szót, többek között István király uralkodásáról és a keresztény értékekről. Kitért az 1848-49-es szabadságharcra, a kiegyezésre, a két világháború közötti időszakra, a kommunista hatalom idejére, illetve a rendszerváltásra is.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Hajdu László ünnepi beszéde, Fotó: XV Média, Nagy Botond

A polgármester párhuzamot vont napjainkkal, és nyomatékosította: a keresztény értékrend létfontosságú most is, az örök érvényű emberi értékekre kell alapozni. „Kereszténység, szeretet, emberiség szellemében kell cselekednünk és mindennapjainkat élnünk.”

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A polgármester kitért az ünnep arató, illetve új kenyér szimbólumára is, majd a nemzetiszín szalaggal átkötött kenyeret a meghívott testvérvárosok küldötteivel közösen felvágta és szétosztotta. A vendégek között immár Prága XII. kerületének vezetőjét is üdvözölhettük, mivel önkormányzatunk kulturális együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a cseh városrésszel. Mindemellett Donji Kraljevec, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Tótszentmárton képviselői tisztelték meg jelenlétükkel a kerületi megemlékezést, ami László Tamás országgyűlési képviselő beszédével és szentmisével folytatódott a templomban.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

László Tamás, Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Végezetül a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje zárta az ünnepet.

___

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Augusztus 20-a délelőttjén tarották a testvérvárosaink küldötteinek találkozóját a Hubay Jenő zeneiskolában. A polgármesterek találkozóján műsort adott a XV. Kerületi Fúvószenekar Együttes és a Csomópont Tehetséggondozó Egyesület. Az eseményen részt vettek Donji Kraljevec, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Obervellach, Prága, Tótszentmárton küldöttei.

Comments are closed.