Áldozni kell a közbiztonságra

Az önkormányzat rövid távú közbiztonsági koncepcióját ismertették augusztus 11-én a Csokonai Művelődési Házban. A Sikó Ildikó nyugalmazott rendőr alezredes és Danielisz Béla, a Rendőrtiszti Főiskola címzetes docense által elkészített 137 oldalas anyag a 2015-2020 közötti önkormányzati feladatokat határozza meg. A koncepció tartalmazza a térfigyelő kamerarendszer bővítését. A tervek szerint a jelenlegi 44 kamerán kívül még 36 berendezést szerelnének fel, és így nagyjából a kerület egészét tudnák figyelni. Az anyagban kiemelten foglalkoznak azzal, hogy az egyenruhások – rendőrök, önkormányzati rendészek, polgárőrök – többet járőrözzenek a közterületeken, illetve a közterületek állapotának a javítása is hangsúlyt kap. A belátható, jól megvilágított terek növelhetik ugyanis a lakosság szubjektív biztonságérzetét.

Sikó Ildikó és Danielisz Béla/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Sikó Ildikó és Danielisz Béla/Fotó: XV Média, Nagy Botond

–         A bűnmegelőzéstől nem várható, hogy már rövid távon eredményeket hozzon, egyes elemei csak hosszú távon hatékonyak – mondta Danielisz Béla. – A koncepció csak a jövő megalapozását szolgálja, a nagy áttörés valószínűleg későbbre várható.

Dr. Pintér Gábor alpolgármester (képen jobbra)/ Fotó: XV Média, Nagy Botond

Dr. Pintér Gábor alpolgármester (képen jobbra)/ Fotó: XV Média, Nagy Botond

A szakember szerint a közbiztonság javítása komoly költségekkel jár, mert többek között nem elég fejleszteni a térfigyelő kamerarendszert, a hatékonyság érdekében annyi egyenruhást kellene alkalmazni, hogy a képeken látható szabálytalanságra időveszteség nélkül lehessen reagálni. Ez az a kiadás, amely sokszorosan megtérülhet, ezért Danielisz Béla azt javasolta, hogy áldozzon erre az önkormányzat.

Németh Angéla alpolgármester/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Németh Angéla alpolgármester/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az augusztus 11-én ismertetett, illetve az önkormányzat honlapján (www.bpxv.hu) a Felhívások fül alatt is bemutatott koncepciót várhatóan a szeptemberi ülésén tárgyalja a képviselő-testület.

Comments are closed.