Alapfokú drónakadémia

„Többször is láttam drónt szállni az Aporháza utcai házak felett – írta egy olvasónk. – Furcsának tartom, és véleményem szerint ez a magánélet megsértése.”

Az eset valószínűleg nem egyedi, ezért először a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól kértünk állásfoglalást.

„Az Ön által említett esettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz bejelentés nem érkezett, továbbá tájékoztatjuk, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján a magyar légtér légiközlekedési és egyéb nem légiközlekedési célú igénybevétele engedélyhez kötött. A vonatkozó rendelkezések megsértőivel szemben bírság szabható ki” – válaszolta a BRFK, ami sejtette azt is, hogy a drónhasználat körül nem minden tiszta.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Ezt a feltevésünket Mészáros Károly, a Csokonai Művelődési és Sportközpont „drónpilótája” is alátámasztotta.
– Zavaros és még nem kialakult a drónhasználat rendszere. Ilyen pilóta nélküli repülőeszköze ma már bárkinek ­lehet. A drónok 30 ezer forinttól beszerezhetők. Sajnos, a vásárlásnál nem kérnek dokumentumokat. Olyan ez, mintha jogosítvány nélkül venne magának autót az ember – véli a szakember.
Mert hogy a drónhasználathoz jogosítványra – drónvezetői engedélyre – van szükség. Illetve felelőségbiztosításra, mert az eszközök komoly károkat is okozhatnak. Sokan ennek hiányában használnak drónt, amit a rendőrség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság is büntet. Ehhez azonban az kell, hogy a tudomásukra jusson az illegális drónhasználat.
– A drónok belterületi használata engedélyköteles, a kérelemhez csatolni kell hol, mikor, milyen magasságból és mit kívánok filmezni. A drónhasználat számos egyéb kérdést, mint például személyiségjogi problémákat is felvet. Éppen ezért szigorítani fogják az illetékesek az erre vonatkozó jogszabályokat – mondta Mészáros Károly.
Az új drónhasználati rendelet várhatóan még ezen a nyáron elkészül.

Comments are closed.