Akikre büszkék lehetünk

A március 15-i ünnepségen adták át a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérmeket. Az elismerést idén is több kategóriában osztották ki.

László Tamás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

László Tamás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc olyan egyéniségeket nevelt, olyan energiákat szabadított fel az egyénekben és közösségekben, hogy ennek még ma is csodájára járunk – mondta László Tamás országgyűlési képviselő. – Önök a mindennapok hősiességét vállalják a hivatásukban. Bátran mondhatom, hogy ’48 örököseiként.

Hajdu László polgármester köszöntötte Bácskai Endrét/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Hajdu László polgármester köszöntötte Bácskai Endrét/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A díjátadó ünnepség előtt köszöntötték a XV. kerület egyik díszpolgárát, Bácskai Endrét, aki a nemzeti ünnepünkön töltötte be a nyolcvanadik életévét.

A Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem díjra idén is több javaslat érkezett, a kitüntetetteket közülük választották ki.

Dr. Alföldi Ibolya/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Dr. Alföldi Ibolya/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az egészségügy területén dr. Alföldi Ibolya tüdőgyógyász, főorvos vehette át az elismerést. Dr. Alföldi Ibolya 1981-ben kezdett a tüdőgondozóban, majd 1994. július 1-jétől az Észak-Pesti Kórházban dolgozott, jelenleg a XV. Kerület Egészségügyi Intézmény főorvosa.

– Az elismerést mindig egy ember kapja, de a díjazott mögött mindig sokan vannak. Köszönettel tartozom a családomnak, az elődeimnek és a körülöttem dolgozó csapatnak, akik nélkül nem érdemelhettem volna ki ezt az elismerést.

Carlos Lattez Pavez/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Carlos Lattez Pavez/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A szociális és családvédelem területén a chilei származású Carlos Lattez Pavezt, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány vezetőjét díjazták. A szakember első munkahelye a XV. kerületi Pozsony utcai IV. számú Leánynevelő Intézet volt. Nevéhez fűződik a területi népkonyha létrehozása és vezetése. Nagy szerepe volt a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány és az átmeneti és hajléktalanszállás létrejöttében az Aporháza utcában.

– Köszönettel tartozom ennek az országnak, mely befogadott, és lehetőséget biztosított arra, hogy teljes értékű életet élhessek.

Kovács Tibor/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Kovács Tibor/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A nevelés-oktatás területén Kovács Tibor iskolaigazgató vehette át a díjat. A pedagógus mintegy hat éve látja el a Károly Róbert Iskola igazgatói teendőit. Aktív szakmai és közéleti tevékenységet végez, számos pedagógiai témájú publikációja, pályamunkája és tanulmánya jelent már meg.

– Mi, pedagógusok tudjuk a feladatunkat. Olyan generációt kell felnevelnünk, akik átvehetik tőlünk a stafétabotot. Ezt a nem könnyű feladatot pedig csak az önkormányzati, tanári, szülői és tanulói összefogással lehet jól végezni.

Bezerédi Erika/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Bezerédi Erika/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A művelődés területén Bezerédi Erika, a Kozák téri Közösségi Ház vezetője részesült elismerésben. A szakember 14 éve vezeti a közösségi házat. Az intézmény a lakókörzetben élő hátrányos helyzetű családok és roma közösségek kulturális találkozóhelye.

– A kisebbség felkarolása az elődeim érdeme. Én ezt az útravalót próbáltam kulturális tevékenységgel is kiegészíteni. Nagy örömömre, ezt a törekvésemet a közönségünk is támogatja.

Kovács István/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Kovács István/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A sport területén Kovács István klubigazgatót díjazták. A díjazott az 1994-ben létrehozott Budapest Legyőzhetetlen Feketék Kosárlabdaklub (BLF) alapító tagja, alelnöke és 20 éve a klubigazgatója. A jelenlegi NB I.-es játékosok közül jó néhányan a klubjában nevelkedtek.

– A XV. kerületben mindig átlagon felül támogatták a fiatalok sportolását. Ilyen közegben dolgozni számomra is büszkeség. Ráadásul a napi munkámat olyan csapatban végzem, amelynek minden tagja, edzők és sportolók is kötődnek a kerülethez.

Nuridsány Zoltánné/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Nuridsány Zoltánné/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A köz érdekében, a közösségért végzett tevékenység területén Nuridsány Zoltánné, az Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vehetett át elismerést. Az érdemérmes az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület képviselője, a XV. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Évente szervezi a Kiss Ernő örmény származású ’48-as tábornok, aradi vértanú emléktáblájának ünnepélyes megkoszorúzását.

– A pályafutásom során már háromszor is elismerték a munkámat, és nem számítottam több kitüntetésre. De nagyon jólesik, hogy felfigyeltek arra a küldetésre, amelyet mintegy húsz éve végzek.

Varga Sándor/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Varga Sándor/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Ugyanezen kategóriában díjazták Varga Sándor Oscar-díjas, olimpiai és világbajnoki aranyérmes, gasztronómiai életműdíjas mesterszakácsot is. A díjazott szakácsként kezdte, majd a Novotel Szálló és Kongresszusi Központ konyhafőnöke lett. Dolgozott a Gellért Szálló Söröző séfjeként, illetve a Mátyás Pince konyhafőnökeként. Az ország legfiatalabb mesterszakácsa volt 1973-ban.

– Kevesen tudják rólam, hogy nemcsak én, hanem a szüleim is tősgyökeres palotaiak voltak. Azt meg még kevesebben sejtik, hogy mintegy 300 palotai lakodalomban főztem az ételeket, így sok helyi házasságnak is szemtanúja voltam.

Dr. Adamik Tamás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Dr. Adamik Tamás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Dr. Adamik Tamás professor emeritus is közösségi tevékenységéért részesült elismerésben. A klasszika-filológus, professor emeritus, irodalomtörténész, nyelvész, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Akadémia tagja. A Csokonai Művelődési Házban lelkes lokálpatriótaként tartott irodalomtörténeti előadásaival nagyban hozzájárult az ókori antik irodalom és filozófia népszerűsítéséhez.

– Három dolgot kutattam és oktattam: a római és ókeresztény irodalmat, illetve a retorikát. Ezt az elismerést valószínűleg utóbbiért kaphattam, hisz pont a retorika az, amely arra oktat, miképpen tudjuk jobban intézni az ügyeinket.

Galambos Ferenc/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Galambos Ferenc/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A közrend és közbiztonság területén Galambos Ferenc rendőr alezredes, rendőrségi tanácsos, volt kerületi kapitányságvezető kapott érdemérmet. Galambos Ferenc több mint 30 éve teljesít szolgálatot a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ebből 17 évet a XV. kerületben dolgozott, rendőrkapitányként 10 évig vezette a kerületi rendőrséget.

– Bár már nem a kerületi kapitányságon dolgozom, azért mégsem lett kevesebb rendőr a kerületben. Az itt töltött évek alatt ugyanis nemcsak munkahelyem, hanem otthonom lett a XV. kerület.

Jávori Péter/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Jávori Péter/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A közigazgatás területén Jávori Péter, a Városüzemeltetési Osztály vezetője vehetett át elismerést. A szakember három évtizede dolgozik a közigazgatás területén. A Polgármesteri Hivatal jogelődjénél 1988-ban kezdte el a munkáját. A Városüzemeltetési Osztály vezetői feladatait 2013-tól látja el.

– Itt nőttem fel a kerületben, és emiatt úgy érzem, adósa lettem a városrésznek. Az elmúlt 28 évben megpróbáltam ebből az adósságomból törleszteni, ám ezzel a díjjal ismét csak nőtt a tartozásom.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A díjazottakat Hajdu László polgármester is köszöntötte, aki kiemelte, hogy idén is minden elismerés méltó kézbe került.

Comments are closed.