A legsportszerűbb rendész

A köztisztviselők napja alkalmából idén Dr. Filipsz Andrea többek között jegyzői dicséretben részesítette Szabó Máriát, a XV. kerületi önkormányzat Rendészeti Osztály segédfelügyelőjét, aki az egyenruhás nők közül elsőként részesült elismerésben.
– 2017-ben lettem a Rendészeti Osztály munkatársa – mesélte lapunknak Szabó Mária. – Azért választottam ezt a munkát, mert szeretem az embereket, viszont nem szeretek egy helyben ülni. A rendészeti feladatok pont ilyen lehetőséget kínáltak.
Szabó Mária nagy utat járt be, mielőtt segédfelügyelő lett. Pályafutását profi sportolóként kezdte. Hatéves kora óta úszott, atletizált, majd kosárlabdázott. Ez utóbbi sportágban a KSI és a Ganz-Mávag játékosaként az NB I.-ig is eljutott, sőt a felnőttválogatottnál is kerettagnak számított. Egy sérülés miatt azonban idő előtt be kellett fejeznie az élsportot. Levezetésképpen még eljátszogatott a német Oberligában, majd a házasság és a gyerekek kerültek középpontba a mindennapjaiban.

Szabó Mária
Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

– 2008-ban a legkisebb fiamat úszni hordtam. A sportvonalat ő vitte tovább a legkomolyabban a családban, korosztályában országos bajnok is volt. Közben engem is egyre jobban magába szippantott a sportág. Előbb csak nézőként, majd versenybíróként is. Egy szép napon azt vettem észre, hogy már nemcsak a fiam miatt, hanem egyéb technikai okokból is érdekelni kezdtek a versenyek – mondta Mária.
A XV. kerületi segédfelügyelő természetesen saját sportágában, a kosárlabdázásban is versenybírói képesítést szerzett, és éveken át vezetett meccseket. Ma már leginkább csak a jegyzőkönyvről gondoskodik, de így is sokat foglalkoztatják.
– A sportból sok mindent kamatoztatni tudok a civil életben is. Többek között, hogy mindig, mindenhol fegyelemre, alkalmazkodóképességre és kitartásra van szükség. Az egyenruhás munkakörre különösen igaz ez – tette hozzá.
Szabó Máriát a kollégái és a felettesei szerint is azért „kellett” jutalmazni, mert nemcsak elvégzi a munkáját, hanem a környezetére is inspiráló hatással van. Szervezőkészségét pedig már segédfelügyelőként is nemegyszer bizonyítani tudta.
– 2010 óta részt veszek a hazai világversenyek, nagy sportesemények szerevezésében is. Az első ilyen eseményem a tíz évvel ezelőtti budapesti triatlon-világbajnokság volt. Azóta pedig a többi sporteseményeken is rendre szerepet kapok. Több nagy „projektben” részt vehettem már, elég csak a 2017-es FINA vizes világbajnokságot említeni, de a kedvencem a fogyatékossággal élők sportversenyeinek a szervezése, mert ezeken rendre csodával találkozom – fűzte hozzá Mária.
A kitüntetett segédfelügyelő immár két éve Makkai Zsolt közterület-felügyelő járőrtársa. Együtt voltak szolgálatban azon a 2017-es őszi napon is, amikor a mezőőrökkel közösen a Szilas-patak mellett nagy mennyiségű romlott húsba botlottak. S bár 2019. október 2-án éppen az Illyés Gyula utcai térfigyelő központban ült, azért így is szemtanúja, sőt részese volt a kerület egyik kiemelkedő bűnügyi eseményének, a szökött rab újpalotai elfogásának.