A keresztszemestől a láncszemig

Alaposan megmozgatta a kerületet a januárban meghirdetett maszkhímzőverseny. 

Az Ö.T.H.É.T. Egyesület és a kerületi önkormányzat felhívására 132 pályamunka érkezett be – mindenki kettővel nevezhetett  –, majd az újpalotai Nyitott Ajtókban kiállított maszkokra, amelyekre az XV betűk mellett egy szabadon választott motívumot hímezhettek a jelentkezők, szavazni lehetett. Személyesen 392, online pedig 3527 voksot adtak le a kerületi lakosok.

Makai Ferenc ötletgazda, egyben az Ö.T.H.É.T. Egyesület elnöke, három ok miatt találta ki a versenyt. Egyrészt, hogy az alkotás elfoglalja és kikapcsolja a jelentkezőket, másrészt, hogy a járvány alatt valami szép is kötődjön a maszkokhoz. Harmadrészt pedig a farsangi hagyományokat szerette volna feleleveníteni, ahogy mondja: „a farsang maszk nélkül elképzelhetetlen.”

A maszkhímzőverseny győzteseit a február 15-i zsűrizés után hirdették ki a szervezők. Az öttagú zsűri – köztük a Margaret Island zenekar virtuális jelenlévő énekesnője, Lábas Viki – mind a 132 pályamunkát alaposan végignézte.

„Gratulálok a díjazottaknak is, meg akik nem kaptak semmit, azoknak is, mert gyönyörű, leleményes darabok születtek” – mondta a kerületben élő énekesnő. 

A beadott maszkok komoly fejtörésre késztették az értékelőket, hisz minden alkotásba rengeteg munkát fektettek a készítők. A zsűri elnöke, Szabó Lászlóné hangsúlyozta, hogy igényes és esztétikus alkotások születtek,  a keresztszemestől a sima hímzésig, láncszemig mindenféle technikával. Volt egyszerű gyöngyfölvarrás, csipkerávarrás, és olyan maszk is, amire csillámokat vasaltak.

A zsűri végül nyolc győztest hirdetett: Madarászné Cz. Krisztina (két pályamunkával), Kovács Judit, Bárány Viktória, Poloviczer Róbertné, Kozák Zoltánné, Schrödl Lászlóné és Krakk Anikó. A közönségdíjat Székely Krisztina és Krakk Anikó kapta.

Az elkészült maszkok megvásárolhatóak lesznek darabonként 1500 forintos áron. A befolyt összeget jótékony célra, a kerületi Fejlesztő Gondozó Központ javára ajánlják föl, amely nyári táboroztatásra kívánja fordítani. Aki kíváncsi a beérkezett alkotásokra, az továbbra is megtekintheti a maszkokat a XVGYIÖK  Facebook-oldalán.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond