A járvány hiénái – idős embereket loptak meg, miközben segítséget színleltek

A budapesti rendőrök elfogtak egy nőt és egy férfit, akik több kerületben, így a XV-ben is, a koronavírus miatti veszélyhelyzetre hivatkozva jutottak be sértettek lakásaiba, ahonnan csaknem egymillió forint értékben pénzt és ékszereket loptak.

Egy férfi és egy nő április 15-én délelőtt egy II. kerületi idős asszonyhoz csengetett be. A koronavírus miatti helyzetre hivatkozva, segítséget színlelve a nő bement a lakásba, közben társa az ajtóban szóval tartotta az idős hölgyet. A férfi arra kérte az asszonyt, hogy vegye le az arany gyűrűit, hogy azokat lefertőtleníthesse, ezalatt társa átkutatta a lakást. A hölgy átadta az ékszereit a férfinak, aki ezután társával – és az általa időközben ellopott pénzzel – együtt elhagyta a lakást.

A BRFK nyomozói a helyszín közelében elfogták az elkövetőket, a 26 éves budapesti R. Juliettát és rokonát, a 20 éves, szintén budapesti R. Jánost, akiknél megtalálták az idős asszony pénzét, valamint arany ékszereit is.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a páros az V., XIII. és XV. kerületben is követett el hasonló jellegű bűncselekményeket, melyek során magukat önkormányzati dolgozóknak adták ki, és miután a koronavírus-járvány ürügyén bebocsátást nyertek a lakásokba, egyikük elterelte az idős sértettek figyelmét, amíg társa átkutatta a lakásokat. Az elkövetők három hét alatt, négy idős asszonytól csaknem egymillió forint értékben loptak, aminek több mint a fele megtérült.

A rendőrök az elkövetőket őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásukra – írja a police.hu.

Az utóbbi időben a trükkös csalók hatósági személynek kiadva magukat arra hivatkoznak, hogy ingatlan fertőtlenítést hajtanak végre, illetve idős személyek ellátására szolgáltatást ajánlanak fel. Kellő óvatossággal és egészséges bizalmatlansággal megelőzhető, hogy a koronavírus veszélyeire hivatkozva becsapják – hívja fel a figyelmet a rendőrség.