93 éves korában elhunyt Jancsó Miklós rendező

Meghalt Jancsó Miklós, az egyik legismertebb magyar filmrendező. A hírt a Hvg.hu-nak megerősítette korábbi felesége, Mészáros Márta. Jancsó Miklós 93 éves volt.

Érettségi után a pécsi jogi egyetemre iratkozott be, de diplomát Kolozsvárott szerzett 1944-ben. Bejelentkezett az ügyvédi kamarába, de jogi munkát már nem végzett. 1946-ban Budapestre költözött és beiratkozott a Filmművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben rendező szakos diplomát szerzett. Diplomafilmet nem készített, mert nem volt rá pénz.

1958-ban 37 évesen elkészítette első nagyjátékfilmjét A harangok Rómába mentek címen. A filmet Somló Tamás fényképezte, akivel 1969-ig dolgozott együtt, legutolsó közös munkájuk a Fényes szelek című film volt. Somló Tamást Kende János operatőr váltotta fel. A Szegénylegények című filmje volt az első, amire felfigyeltek a külföldi kritikusok.

1959-ben Nemeskürty István közreműködésével megismerkedett Hernádi Gyula íróval, aki attól az évtől állandó alkotótársa lett egészen az író 2005-ben bekövetkezett haláláig. 1968-ban Budapesten megismerkedett Giovanna Gagliardo olasz újságíró és forgatókönyvíróval, akivel együtt Rómába költözött közel 10 évre, kisebb nagyobb budapesti megszakításokkal.

Ebben az időben készítette A pacifista, a Technika és rítus és a Róma visszaköveteli Cézárt című alkotásait. 1970-ben színházi rendezőként is debütált a Huszonötödik Színház falain belül a Fényes szelek című darabjával.

1988 óta címzetes egyetemi tanár volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen1990 és 1992 között a Harvardon tanított – írja a Wikipédia.

Comments are closed.