Táplálkozás télen

A téli hónapokban különösen fontos a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás. A betegségek elkerülése érdekében ebben az időszakban érdemes minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, hiszen vitamin- és ásványianyag-tartalmuk erősíti immunrendszerünket.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A legjobb, ha hazai zöldségeket és gyümölcsöket választunk, azokból is idényjellegűeket. A téli hónapokban együnk sok répát, fekete retket, céklát, káposztát, kelkáposztát, sütőtököt, almát és körtét – minél színesebb a tányérunk, annál jobb. Amit lehet, inkább nyersen fo­gyasszunk, hiszen a hőkezelés során csökken a vitamintartalmuk.
– Ha kiegyensúlyozottan és változatosan táplálkozunk, valamint megfelelő mennyiségben eszünk zöldséget és gyümölcsöt, naponta legalább 500 grammnyit, a téli hónapokban sincs szükségünk multivitamin-készítményekre. Táplálékunk képes fedezni a szükségletünket – hívja fel a figyelmet Szabó Krisztina, a XV. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézményének dietetikusa.
A szakember szerint az egyetlen vitamin, amelynek pótlása szükséges a téli hónapokban (novembertől márciusig), nem más, mint a D-vitamin, hiszen ez a kevés napsütés miatt nem tud megfelelő mennyiségben termelődni a szervezetünkben.
De nemcsak az a fontos, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy mit csinálunk étkezés előtt. Alapos, legalább 30 másodpercig tartó szappanos kézmosással sok kórokozótól megkímélhetjük a szervezetünket.
Azt is tudni kell, hogy egészségünk megőrzése nemcsak táplálkozás, de életmód kérdése is. – Ne hagyjuk, hogy az alacsonyabb hőmérséklet eltántorítson minket a fizikai aktivitástól! A hideget kevésbé tolerálók választhatnak a beltéri sportok széles kínálatából, de a szabadtéri téli tevékenységektől sem kell megijedni – mondja Szabó Krisztina.

Pin It