Végigturnézta a fővárost Jenő, a lehúzós késélező

A rendőrök várják azok jelentkezését, akiket Budapesten vagy Pest megyében késélezés címén becsapott R. Jenő.
R. Jenő ugyanis 2016 májusa és 2017 januárja között Budapest több kerületében, például Zuglóban is, illetve Pest megyei településeken késelézést ajánlva bejutott – főként idős – sértettek lakásába. Az élezés után azonban az előzőleg megállapodott összeg többszörösét kérte, és végül meg is kapta a becsapott késtulajdonosoktól – írja a police.hu.

A férfit a rendőrök azonosították és végül Szigetszentmiklóson fogták el, amikor éppen hasonló módszerrel próbált egy ingatlanba bejutni.

A nyomozók megállapították, hogy a 44 éves R. Jenő nagyon sok embert becsapott, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy akinek a sérelmére a férfi hasonló bűncselekményt követett el, hívja a 06 70 198 8531 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 80 55 111 Telefontanú számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.​

döntsünk közösen