Változatlanul nincs költségvetése a kerületnek

Nem vette napirendre a képviselő-testület a kerület 2019-es költségvetési rendeletének megalkotását a március 18-i ülésen, így nincs költségvetése a kerületnek a törvényes határidőn belül.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A napirendre vétel szavazásánál tizen igennel, kilencen nemmel szavaztak és ketten tartózkodtak, így nem volt érdemi vita a rendeletről.

 

Mivel a március 18-i képviselő-testületi ülésen sem fogadták el a kerület 2019-es költségvetését ezért, a hivatal nem tud a költségvetéssel kapcsolatos adatokat szolgáltatni a Magyar Államkincstár felé. Ennek következménye, hogy az államkincstár április 1-je után nem folyósítja a kerületnek az állami támogatást, az illetékes kormányhivatal pedig felszólítja a testületet a költségvetési rendelet megalkotására. Ha ez nem történik meg, akkor kétkörös bírósági eljárás következik, amelynek a végén a fővárosi kormányhivatal alkotja meg a kerületi költségvetését – áll a bpxv.hu oldalon. Az így elkészített és a Magyar Közlönyben kihirdetett költségvetési rendeletet ezek után csak a kormányhivatal vezetője módosíthatja, helyezheti hatályon kívül. Ezekre az önkormányzat csak a következő helyhatósági választás után jogosult.

A kerület 25 milliárd forintos büdzséjéből összesen 2,5 milliárd forint az az állami támogatás, ami a rendelet hiányában nem érkezik meg április 1-je után. A fennmaradó összegből az önkormányzat el tudja végezni a kötelezően ellátandó feladatát. Az önként vállalt feladatokra, például a civil és a sportszervezetek támogatására, a fizetések előírtnál nagyobb emelésére, a fejlesztésekre nem jut pénz.