Újabb egyeztetés volt a pestújhelyi uszodáról

Zsúfolásig telt lakókkal a Pestújhelyi iskola ebédlője október 18-án, ugyanis az önkormányzat lakossági tájékoztatóra invitálta a környéken élőket. A kerület vezetése az önkormányzati tulajdonban levő Észak-Pesti Kórház területére tervezett uszodáról tájékoztatta az egybegyűlteket.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A kerületi főépítész, Sipos Gábor prezentálta a területen elképzelt és megvalósult beruházásokat. Beszámolójából kiderült, hogy az ingatlanon bontásokat is terveztek, ezek egy része már megvalósult, és várhatóan jövőre a 20-as számú épület eltüntetésével folytatódik. Azt is elmondta, hogy az egyelőre csak a tervasztalon létező, de a lakosoknak már többször bemutatott uszodát a Neptun utca-Petújhelyi út felőli részen építenék meg bruttó 3,6 milliárd forintból. A Pestújhelyi útnál lenne a bejárata és itt építenének parkolókat. Az épületnek könnyedséget adó üvegfelületekkel kialakított uszodában helyet kap:

  • büfé és 420 szekrényes kabinos öltöző
  • 14×7 méteres 80 centiméter mély tanmedence
  • 33×25 méteres medence, ami úszóversenyek megtartására is alkalmas lesz
  • 25×21 méteres külső medence is lenne a keretben, amit a hideg időszakban befednének
  • rekreációs terület
  • wellnessblokk
  • edzőterem
  • és a telken belül 80 állásos parkoló

A főépítészi előadás után a lakók tehették fel kérdéseiket. Többek között felmerült, hogy miért nem kórház épül a területen, mikor lesz kész az uszoda, miért nem fúrnak termálkutat és abból látják el az uszodát meleg vízzel. Felvetődött, hogy mennyibe kerül az uszoda megvalósítása, és miért kellett újabb terveket készíteni.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az önkormányzat tisztségviselőinek válaszából kiderült, hogy bonyolult és költséges a termálvíz kitermelése, majd az elhasznált víz elvezetése. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy a Föld hőjét hasznosítják inkább talajszondákkal, és a kinyert hővel fűtik és hűtik majd a létesítményt. Egyébként az uszoda eredeti, bruttó 2,8 milliárd forintos beruházási ára azért is drágult – az építőanyagárak és a munkadíjak növekedése mellett -, mert a hőkinyeréshez több mint 230 talajszondát kell beépíteni. Az újabb tervekre pedig az volt a magyarázat, hogy a tervezők pontatlan adatokat kaptak a vízilabda szövetségtől, ezért elölről kellett kezdeniük a tervek készítését.

Az is kiderült, ahhoz, hogy kórház legyen ismét a területen, nemcsak önkormányzati, hanem kormányzati akarat is kell. A terület egészségügyi funkciója így is megmarad, hiszen a 13. számú épületbe már beköltöztek a háziorvosok, szakrendelések és szolgáltatások, továbbá a tüdőgondozó is. Ezek mellett erősítenék az oktatási, sport-, rekreációs és szociális szolgálatátásokat is.

Az uszodát a tao-pályázatból nyert pénzből finanszíroznák. A dokumentációban a kiviteli tervekre és a projekt megvalósítására is pályáznak. A pályázatot novemberben adják be.

Pin It