Ünnepségek és elismerések

A 61 évvel ezelőttihez hasonló nyirkos, esős időben emlékeztünk az 1956-os eseményekre. Az október 23-i önkormányzati ünnepségeket három helyszínen tartották a kerületben.

Az ünnepnapot megelőzően, október 22-én két helyszínen voltak kerületi programok. Az Epres soron a villanyoszlopba nőtt fánál László Tamás országgyűlési képviselő szervezett megemlékezést. Ugyanaznap tartották az 56-os futóversenyt is, melynek ezer-nyolcszáz résztvevője 2017 méter lefutásával tisztelegtek a forradalom hőseinek emléke előtt.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Az ünnep napján a programok reggel a Lobogás emlékműnél kezdődtek, ahol a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium és a Hubay Jenő zeneiskola növendékei, illetve Victorné dr. Kovács Judit alpolgármester emlékeztek a 61 évvel ezelőtti eseményekre.

Victorné Dr. Kovács Judit/Fotó: XV Média, Vargosz

Victorné Dr. Kovács Judit/Fotó: XV Média, Vargosz

– 1956 legfontosabb üzenete számunkra, a szabadság, mert „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem”, ahogy Bibó István fogalmazott – mondta a kerületi tisztségviselő.

A koszorúzást követően az ünneplők a Karácsony Benő parki kopjafához mentek, ahol Németh Angéla alpolgármester mondott ünnepi beszédet.

Németh Angéla/Fotó: XV Média, Vargosz

Németh Angéla/Fotó: XV Média, Vargosz

– Ma már csak rajtunk áll, hogyan sáfárkodunk a képességeinkkel, milyen cél érdekében mozgósítjuk a tudásunkat. Nincsenek megszálló csapatok az országban, senki másra nem mutogathatunk. Közös felelősségünk, hogy kiegyensúlyozott, békés és gyarapodó mindennapokat teremtsünk – emelte ki az alpolgármester.

A kerületi ünnepségek záróeseménye a hivatal dísztermében rendezett ünnepi ülés volt. Az eseményen Hajdu László polgármester Rákospalota és Pestújhely forradalmi szerepvállalását idézte fel, majd a hagyományoknak megfelelően díjakat, elismeréseket adtak át. Elsőként a jubiláló pedagógusok a Köznevelésért Oklevelet vehették át. Húszéves munkaviszonyáért tizenhét, harmincöt éves munkájáért pedig négy pedagógus részesült az elismerésben. Huszönöt éves közszolgálatáért idén Németh Tibor hivatali főosztályvezető és Braczkó Imre ügyintéző vehette át a XV. Kerület Közszolgálatáért Elismerő Oklevelet.

Hajdu László/Fotó: XV Média, Vargosz

Hajdu László/Fotó: XV Média, Vargosz

A 2013-ban alapított kerületi 1956. október 23. Díjat Benkovics Sándor, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakiskola igazgató-helyettese kapta.

Benkovics Sándor/Fotó: XV Média, Vargosz

Benkovics Sándor/Fotó: XV Média, Vargosz

Legvégül a díszpolgár címeket adták át. A kerület legmagasabb rangú elismerésében posztumusz néhai dr. Fodorné Kováts Márta részesült (a díjat fia, Fodor Miklós vette át), aki korábban 15 évig volt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újpalotai könyvtárának vezetője.

Fodor Miklós/Fotó: XV Média, Vargosz

Fodor Miklós/Fotó: XV Média, Vargosz

Ugyancsak díszpolgári elismerésben részesült Selényiné Stier Márta, aki 40 évig volt a Kolozsvár Utcai Általános Iskola pedagógusa, vezetője és idén decemberben vonul nyugdíjba.

Selényiné Stier Márta/Fotó: XV Média, Vargosz

Selényiné Stier Márta/Fotó: XV Média, Vargosz

A rendezvényen Vitéz Lovag Dömötör Zoltán vezérezredes, a Nemzetőrség országos parancsnoka a „Nemzetőrség Becsületrend Lovagkeresztje” kitüntetést adományozta Hajdu László polgármesternek.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Pin It