Újpalotán fogták el a törvényszékről megszökött rabot

Az ítélethirdetéskor megtámadott egy őrt és elvette annak pisztolyát egy férfi a Fővárosi Törvényszéken pénteken, február 15-én délben, a fegyvert az őr fejéhez szorította, majd elmenekült. Az utcán megállásra kényszerített egy autót, majd elhajtott – írta az Index. Rengeteg rendőr vette üldözőbe, a kocsit Újpalotán a Nyírpalota út és Szentmihályi út kereszteződésében feltartóztatták, majd lövöldözés után a férfit elkapták.

Firssítés, a police.hu ezt írja:

“A BRFK-hoz 11 óra 40 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületében a 35 éves Sz. Károly ítélethirdetés után megütötte a biztonsági felügyelőt, akinek elvette fegyverét. A lábbilincsben lévő fegyveres magával hurcolta a törvényszék biztonsági szolgálatának egy munkatársát, akit az épületből kilépve elengedett. Sz. Károly a Stollár Béla és Bihari János utcák kereszteződésénél megállított egy Nissan X-Trail személygépjárművet, amelynek 63 éves vezetőjét fegyverrel kényszerített arra, hogy menekülésében segítse.

A bejelentést követően a BRFK elrendelte a főváros rendőri zárását és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására. A szökevény keresésébe bekapcsolódó rendőrök a Hungária körúton figyeltek fel a Nissanra, látták azt is, hogy a szökött rab fegyvert fog a gépkocsivezető fejéhez. A főváros rendőri zárásának eredményeként a feltorlódott forgalom miatt a Nissan megállt a Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződésénél, abból a 35 éves férfi kiugrott, megkísérelt megszerezni egy másik autót, de közben utolérték az őt már gyalogosan üldöző rendőrök. A közrendvédelmi főosztály munkatársainak felszólítására, majd figyelmeztető lövéseire a fegyveres férfi nem állt meg, a rendőrök több célzott lövést adtak le rá. Sz. Károlyt több lövés találta el, a helyszínen elfogták, majd súlyos, életveszélyes sérülésekkel a mentők kórházba vitték.”

Fotó: XV TV Szente Dániel

Fotó: XV TV Szente Dániel

Fotó: XV TV Szente Dániel

Fotó: XV TV Szente Dániel

Fotó: XV TV Szente Dániel

Fotó: XV TV Szente Dániel

A fegyveres rab szökéséről a Fővárosi Törvényszék az alábbi közleményt adta ki:

“Megszökött egy fogoly az ítélethirdetést követően a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből. A terhelt, akire garázdaság és rongálás vétsége miatt a Fővárosi Törvényszék 1 év 1 hónap börtönbüntetést szabott ki jogerősen, az ítélethirdetést követően, a kézbilincs felhelyezésekor dulakodni kezdett a büntetés-végrehajtási (bv.) őrrel. A dulakodás során a terheltnek sikerült megszerezni a bv. őr fegyverét és lábbilinccsel a lábán kimenekült a tárgyalóteremből. Az eljáró bírói tanács időközben a történtekről értesítette a Fővárosi Törvényszék Biztonsági Szolgálatát, amelynek egy tagját a menekülő terhelt fegyverrel túszul ejtette.

A tússzal a terhelt az épületen kívülre távozott, ahol egy személyautót fegyverével megállásra kényszerített. Ezt követően a terhelt a túszt elengedte, majd beszállt a kocsiba és a sofőrrel együtt elhajtott a helyszínről. A Törvényszéken személyi sérülés nem történt.
A terheltet erőszakos bűncselekmények miatt korábban már elítélték, s jelenleg is más bűncselekmény miatt jogerős büntetését töltötte.”

Tisztességesen. Veled megveszteget
Tisztességesen. Veled  – hatosagi eng
Tisztességesen. Veled – felveteli
Tisztességesen. Veled – parkolas
vm5-szokeNo