Új szolgáltatás a kerületi egészségügyben

A cukorbeteg-lábambulancia február 6-án délben indult a Rákos úti szakrendelés sebészetén. Ezzel az új szolgáltatás hiánypótló az intézményben.

– A szakrendelő lesz az első budapesti járóbeteg-intézmény, ahol ezt a beavatkozást OEP-finanszírozással fogjuk végezni. A rendelések előjegyzés alapján minden páros hét keddjén dél és délután 4 óra között a szakrendelő sebészetén lesznek – mondta dr. Mecseky László sebész, traumatológus főorvos.
Dr. Mecseky László neve garanciát jelenthet a XV. kerületi cukorbetegek számára. Az általa kezelt betegek ugyanis jelentős arányban elkerülik az amputációt, és a későbbiek során sem esnek vissza. Van olyan betege, akit már húsz éve kezel sikeresen. Az elve, hogy nem a „könnyebbik” megoldásnak tűnő amputációt kell választani, hanem gyógyítani. Információink szerint azonban Mecseky doktor nemcsak gyógyítani fog a XV. kerületben, hanem képezni is fogja az orvosokat is. A nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek szeretnék a tudásukat átadni a fiatalabb nemzedéknek.
– Riasztó adat, hogy a végtagok több mint háromszorosát amputálják Magyarországon mint Európában, ahelyett, hogy megpróbálnák komplex kezeléssel a betegségeket orvosolni – mondta dr. Mecseky László. – Arra törekszünk, hogy ezekkel a kezelésekkel megelőzzük a talpi fekélyeket, kezeljük és tehermentesítsük a veszélynek kitett lábat, illetve szakszerűen lássuk el a járóbeteg-ellátásban megoldható szövődményeket.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A többes szám ebben az esetben nem udvariasság. Mecseky doktor ugyanis a kezeléseket képzett podiáterrel (lábgyógyász) együtt végzi, aki a cukorbeteg lábak speciális ápolására és gyógytornájára szakosodott. Ez a csapat már 12 éve dolgozik együtt, jelenleg is az ország több városában is rendelnek.

Pin It