Több mint 8 millióan szerepelnek a választási névjegyzékben

A vasárnapi önkormányzati választáson 8 millió 25 ezren szerepelnek a névjegyzékben, közülük 29 ezren átjelentkezéssel, bejelentett tartózkodási helyükön szavaznának – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának névjegyzékében 8 millió 25 ezer 755 választópolgár szerepel, 317 804-pedig a nemzetiségi névjegyzékben – ismertette. Szerda délután 16 óráig 29 141-en jelentkeztek át bejelentett tartózkodási helyükre, öt évvel ezelőtt ez a szám 18 416 volt.

Mozgóurnát eddig 53 943-an igényeltek, de péntek 16 óráig személyesen vagy ügyfélkapun még lehet igényelni a jegyzőtől, utána viszont már csak a szavazás napján, délig a szavazatszámláló bizottságtól lehet.

A választáson 38 113 első szavazó vehet részt, ők azok, akik a májusi európai parlamenti választás óta lettek nagykorúak. A legfiatalabb választópolgár 16 éves, 2003. augusztus 1-jén született, házasságkötéssel szerzett nagykorúságot. A legtöbb első szavazó Nyírbátor 1-es szavazókörében lesz.

A legtöbb választópolgárt a főváros VIII. kerületének 18. számú szavazókörében várják, 1698-at. A legkisebb szavazókör a Zala megyei Iborfián lesz, ott 13 választót várnak az urnához. A legtöbb átjelentkező, 233 a XI. kerület 14-es szavazókörében van.

A helyi és nemzetiségi választáson összesen 61 618 egyéni jelölt indul, ebből négy főpolgármester-, 7386 polgármester-, 5735 egyéni választókerületi jelölt, 34 803 egyéni listás jelölt, 13 790 pedig települési nemzetiségi jelölt.