Tiltakozás a cafeteria megadóztatása ellen

Továbbra is kiemelten fontos a XV. kerületi önkormányzatnak a dolgozók támogatása, ezért az elsők között tiltakozik a béren kívüli juttatások, azaz a cafeteria megadóztatása miatt – jelentette be Németh Angéla polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester augusztus 7-én a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökével, Kordás Lászlóval tartott sajtótájékoztatón.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Elfogadhatatlan, hogy a cafeteriarendszer megadóztatásával a kormány jövőre évi 88 ezer forintot elvesz a dolgozóktól. Ez havonta körülbelül 7500 forintot jelent minden egyes munkavállaló esetében – nyilatkozta az alpolgármester. Annak érdekében, hogy a kerületben dolgozó közalkalmazottak, köztisztviselők ne járjanak rosszul, végső megoldásként azt tervezik, hogy az önkormányzat átvállalja a 40 százalékos adó költségét, mely mintegy 50 millió forint plusz kiadást jelent a helyi költségvetésből. Németh Angéla azonban nyomatékosította, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a kerületi önkormányzat egyaránt azt szeretné elérni, hogy a különadót vonják vissza és ne az önkormányzatokat terhelje annak költsége.

– Továbbra is ki fogok állni a munkavállalók és a jogos juttatásaik mellett, így abban is támogatom a szakszervezeti szövetséget, hogy a polgármesterjelölti kampányomban teret adok kezdeményezéseiknek, és amennyiben szükséges kitelepüléseinkkel segítem őket az aláírásgyűjtésben. Ez minden önkormányzati és kerületben dolgozó állampolgár közös érdeke – mondta az alpolgármester.

Kordás László szerint egy családbarát kormánynak nem szabadna elfogadnia a cafeteria súlyos megadóztatását, ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy eltűnnek a béren kívüli juttatások, ráadásul ez negatív hatással lehet a munkaerőpiacra is. Kordás László azt is sérelmezte, hogy a szakszervezet véleményét nem hallgatták meg ebben az ügyben.

Fórum Európa jövőjéről – Gulyás Gergely
Pin It