Tartalékból különdíjas film – így született a mozi

A XV. Kerületi Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona Focizunk című filmje a zsűri különdíját nyerte a Zsirai Otthon „Álmodtam egyet” elnevezésű filmszemléjén. Az értelmi akadályozottak speciális filmszemléjét idén rendezték meg kilencedszer. Az ÉNO két szociális gondozójával, Sinka Erikával és Erdélyi Beatrixszal beszélgettünk, akik közreműködtek a film elkészítésében.

– Hogyan kezdtek filmezéssel foglalkozni?
Sinka Erika: Három éve van már filmes csoportunk a többi foglalkozás mellett, folyamatosan részt veszünk a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület és a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület pályázatain, továbbá képzéseken, filmszemléken, táborokon. A sérült emberek is tehetségesek, és a filmezéssel ezt be tudjuk mutatni. Motiválni tudjuk őket, fejlesztjük a kreativitásukat. Kifejezik a gondolataikat, bemutatják az életüket és az általuk fontosnak tartott témákat a saját szemszögükből.
Erdélyi Beatrix: A segítőknek a legnehezebb feladatuk, hogy ne instruálják túl a stáb tagjait, hagyjuk őket, hogy a saját látásmódjuk jöjjön elő, így fantasztikus dolgok születnek. Együtt dolgozunk, nincs betanítás. Kitalálunk egy témát, közösen beszéljük meg a forgatókönyvet, együtt kiválasztjuk a szereplőket, leforgatjuk a filmet, és végül jönnek az utómunkák – csak itt szoktunk nekik segíteni. Többen jól fotóznak, az a következő lépés, hogy ők kezeljék a kamerát is. Felszereléssel jól állunk, a XV. kerületi önkormányzat és az ESZI is támogatta az eszközbeszerzésünket.

Fotó: XV Média, Vargosz

Sinka Erika és Erdélyi Beatrix/Fotó: XV Média, Vargosz

– Miért ezt a témát választották?
S. E.: Régóta működik a focicsapatunk, Gruber Gábor kollégánk, aki a film készítésében is közreműködött, vezetésével tartjuk az edzéseket. Van elméleti oktatás és indulunk a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség labdarúgótornáin is. A film ötlete is ennek kapcsán merült fel, mert érkezett egy új fiú, aki kifejezetten sportos volt, jobban focizott a többieknél, a gondozottak emiatt nehezen fogadták be a csoportba. Erről forgattuk a filmet, eredetileg nem akartunk pályázni vele, csak tartalék volt, de aztán láttuk, hogy pont beleillett a felhívásba, ahol a szenvedély, a megbánás volt a téma.
– Tudják, hogy miről fog szólni a következő film?
S. E.: Igen, már tudjuk, de titok. Nekem folyamatosan ezen jár az agyam, már látom magam előtt a képeket.

Pin It