Szülői tisztánlátás – a látás hónapja

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. Egészen piciként nagyon félénk és bújós volt, anyukája hiába próbálta a játszótéren összebarátkoztatni a többi gyerekkel. A kisfiú, úgy tűnt, fél a játszótértől, a társaitól. Magányosan bóklászott, kerülte a társait, tétován próbált felmászni a játékokra, de minden mozdulatából sütött a bizonytalanság, és előbb-utóbb mindig feladta a sziszifuszinak tűnő küzdelmet.
Anyukája csalódott volt, ahogy nézte csemetéje kortársait, akik már kétévesen bandába verődve próbáltak szót érteni egymással, egy, a csak saját maguk által értett nyelven, akik bátran felmásztak a tűzoltóautóra, a kis csúszdára. De elhessegette rossz érzéseit, és csak remélni tudta, hogy idővel majd változnak a dolgok.
Azonban nem így történt. Később aztán, amikor a kisfiú óvodás lett, és egyre szívesebben vette otthon is a kezébe a ceruzát, anyukája észrevette, hogy csemetéje rajzolás közben furcsa szögben, egészen oldalra hajtva tartja a fejét. Gyanút fogott, és időpontot kért egy gyermekszemészhez.
A vizsgálat után jött a diagnózis: gyermekének tompalátása van, az egyik szemét sosem használta, semmit sem lát vele. Szemüveg kell neki, a látó szemet pedig reggeltől estig takarni.
Az anyuka nagyon félt attól, hogy milyen fogadtatásra lelnek az újdonságok. Félelme egészen addig tartott, amíg csemetéjére fel nem tette a szemüveget.

gyerekszemüveg

„Anya! Mindent látok és NAGYON!” – kiáltotta olyan boldogsággal az akkor 3 és fél éves kisfiú, hogy anyukája elsírta magát.

El nem tudta képzelni, milyen nehéz lehetett csemetéjének addig az élet, és megértette, számára most tárult ki szó szerint a világ…

Pin It