Rendteremtő sajtótájékoztató

Közbiztonság és köztisztaság témakörében tartott sajtótájékoztatót szeptember 7-én László Tamás, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a volt Novák piac helyszínén. Bevezetőjében elmondta, a sajtótájékoztató helyszínválasztása nem véletlen, az egykori piac területe a bódék lebontása óta ugyanis mind a mai napig üresen áll, és ebben az állapotában nem segíti, hanem csak csúfítja a kerületet.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Vargosz

– Felelős önkormányzatot akarunk, amely elkötelezett a közbiztonság és a köztisztaság növelésében – mondta László Tamás. – Ennek érdekében egy 18 pontból álló javaslatot fogalmaztunk meg. Ebben többek között szerepel, hogy az önkormányzatnak kötelessége jó példát mutatni, azaz minden általa használt területen rendnek kell lennie. Zéró toleranciát vezetnénk be az illegálisan szemetelőkkel szemben, és felül kellene vizsgálni a térfigyelő kamerarendszert is, amely jelenlegi állapotában sokszor „vak” az illegális szemetelőkkel szemben. A lakosság szemléletét is formálni kell, illetve az ellenőrzések hatékonyságára is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni.

László Tamás hozzátette, hogy a jelenlegi önkormányzati vezetés folyamatosan csak követi a problémákat, amelyik helyszínen és amilyen témakörben a Fidesz-KDNP sajtótájékoztatót és programot hirdet meg, ott azonnal látszatintézkedések történnek. Így volt ez a Novák piaccal is, ahol néhány héttel korábban gyorsan lebontották a hajléktalanok lakta romos épületeket. Ezzel azonban nem oldódott meg a probléma, mert a volt piac területe továbbra is szemetes és elhanyagolt maradt.

családok éve 1
családok éve 2
családok éve 3
családok éve 4
Pin It