Rablással próbálta leplezni sikkasztását egy dohánybolti alkalmazott

Megrendezett rablással próbálta leplezni sikkasztását, eltüntetni a hiányt egy Bánkút utcai trafik alkalmazottja, aki a bevétel nagy részét eljátszotta szerencsejátékon – közölte a rendőrség.

A BRFK közleménye szerint vasárnap hajnalban érkezett a rendőrségre bejelentés arról, hogy egy Bánkút utcai dohányboltban egy ismeretlen férfi késsel a kezében megfenyegette az ott dolgozó alkalmazottat, aki át is adott neki egymillió forintot.

A rendőrök már az intézkedés kezdetén kételkedtek az alkalmazott által elmondottak valóságtartalmában. A 18 éves K. Mihály a meghallgatása során be is ismerte, hogy valójában nem történt rablás, a pénz nagy részét ő játszotta el szerencsejátékon. Napokkal korábban nagyobb összeget veszített, ezt megpróbálta visszanyerni, de csak tovább halmozta a veszteségét. Éjfélre már hatszázezer forintot játszott el a dohánybolt bevételéből. Ezért felhívta a 17 éves P. Róbertet, aki az előre megbeszéltek szerint hajnali 3 óra 22 perckor belépett a dohányboltba és késsel a kezében a bevételt követelte, majd a kassza tartalmát egy hátizsákba pakolta és elmenekült a helyszínről – írja a police.hu.

P. Róbertet vasárnap délután a szomszédos XVI. kerületben fogták el a nyomozók és előállították. A két férfit sikkasztás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A bűncselekményt kitervelő férfit a kihallgatása után őrizetbe vették és kezdeményezik az előzetes letartóztatását is.

Pin It