Pünkösdi királytól a bűnmegbánásig

Pünkösd a húsvétot követő hetedik vasárnapra esik, idén június 4-re. Az egyik legjelentősebb katolikus ünnepnap és egyben pünkösdvasárnap, valamint -hétfő munkaszüneti nap is. Országszerte remek programok kapcsolódnak e jeles naphoz, de nézzük meg, mit ünneplünk ekkor?

1102_HS_PunkosdiKiraly_05Fotó, archív: XV Média, Nagy Botond

Pünkösdkor a Szentlélek eljövetele mellett az egyház megalapítását is ünnepeljük, mindemellett számos régi népszokás kapcsolódik ehhez az időszakhoz. A pünkösdi király megválasztása ma is reneszánszát éli, különböző ügyességi próbákat követően választják meg a közösség legrátermettebb legényét.
Régen a pünkösdi király egy éven keresztül ingyen ehetett, ihatott a kocsmában, természetesen ma már csak a jelképes kiváltságok dominálnak. Azonban a csíksomlyói búcsú továbbra is az össz­magyarság egyik legjelentősebb keresztény eseménye, amit minden évben pünkösdkor tartanak meg Erdélyben.
A csíksomlyói kegytemplomban és az azt körülölelő szabadtéren több százezer hívő gyűlik össze, a misén részt vevők teljes búcsút, azaz megváltást nyerhetnek a megbánt bűneik alól.

Pin It