Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás – közölte a pszichológus, író családja a hvg.hu-val.

Forrás: Dr. Vekerdy Tamás Facebook-oldala

Forrás: Dr. Vekerdy Tamás Facebook-oldala

Vekerdy Tamás pszichológus, író 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte 1954–1958 között. Ezután a BTK pszichológia szakát is elvégezte 1962–1967 között. Mérei Ferenc és Nemes Lívia szemináriumaira 1971–1976 között járt.
1958-tól 1960-ig házitanító volt, illetve a Nemzeti Színház statisztája. Később a IX. és a III. kerület Nevelési Tanácsadó pszichológusa is volt.
1983-tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, 1990–től tudományos tanácsadója, 1995-től 1998-ig szeniora volt. 1987–1991 között Solymáron a magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében vett részt. 1991 óta a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője.

Vekerdy Tamás élete során számos díjat nyert, többek között Kiváló Munkáért díjjal jutalmazták 1985-ben, Budapestért díjat kapott 2000-ben, 2014-ben pedig Hazám-díjas lett.