Mosdófelújítás a Kossuth suliban

Olvasónk kereste meg lapunkat azzal, hogy van-e információnk a kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola mosdóinak felújításáról, és egyben felajánlotta, hogy a szülők segítenének ezek rendbetételében. Bikfalvi Borbála igazgatót és Kovács Katalin tankerületi igazgatót kerestük meg a felvetéssel.

Bikfalvi Borbála igazgatónő szerint az iskola mellékhelységei elfogadható állapotban vannak, meglepődött azon, hogy egyáltalán felmerült ez a kérdés. Az ajtókat szeretnék a jövőben felújítani, de jelenlegi állapotukban használhatóak, folyamatosan karbantartják ezeket is. „Az ajtók most is zárhatók, a rigliket állandóan pótoljuk, mert sajnos hamar leszerelik a gyerekek.

Mintegy ötszáz gyerek jár ide, sokat segítene az állagmegóvásban az is, ha a szülők otthon beszélnének a gyerekekkel arról, hogyan vigyázzák a környezetüket.” Bikfalvi Borbála szerint minden szükséges felújítást rangsorolnak, és ez alapján továbbítanak a fenntartónak, akivel jó a kapcsolatuk, mindenben együttműködnek, ha szólnak, jönnek és intézik.

Az igazgatónő nem tartaná helyesnek, hogy a szülők önerőből felújítsák a mosdókat, mert ez a fenntartó feladata, és eddig megoldották hivatalos úton. Bikfalvi Borbála többféle szülői fórumot említett, ahol ezeket vagy az iskolát érintő egyéb kérdéseket fel lehet tenni neki vagy a pedagógus kollégáinak, minden kérdésre válaszolnak, ahogy eddig is tették.

Kovács Katalin tankerületi igazgató arról tájékoztatta lapunkat, hogy „az Észak-Pesti Tankerületi Központ a fenntartásában és működtetésében lévő 27 köznevelési intézmény felújítási, illetve karbantartási igényeit átfogóan koordinálja, és a költségvetést szem előtt tartva, tervezetten hajtja végre a szükséges kivitelezéseket az intézményekben. A Kossuth Lajos Általános Iskola mosdóinak felújítására előreláthatólag a 2018/19-es tanév őszi szünetében kerül sor.”

Pin It