Miért jó a közös tanulás?

Miután megfogadtam, hogy igyekszem a rossz helyzetekben is keresni a jót, hiszen már magam számára is unalmassá vált az állandó panaszkodás, kicsit könnyebbé vált az életünk. Nem kell megijedni, semmi hittérítősdi nincs benne, nem váltam hirtelen a türelem mintaképévé és szuperanyuvá, néha ugyanúgy ordítok, mint fénykoromban, de már kezdem tudni iróniával és némi könnyedséggel kezelni a helyzeteket a más nézőpontnak köszönhetően.
Nézzük csak, miért is jó nekem, ha leülök Gyermekkel és a házi feladatával. Már amikor éppen nincs hiszti (leckeírásonként átlag kettővel számolhatunk).
Egy. Újrakezdtem a némettanulást, immár vagy negyedszer eddigi életemben. Teljesen az alapoktól, ahonnan ő is. Tíz szótárfüzet-oldalnyi szóban vagyok up to date, ezek közül vannak olyanok, amiket eddig sosem tudtam (például tolltartó, kényelmes, sétahajó). Kíváncsian várom a folytatást, hová jutunk nyolcadikig (a tanár néni alapfokú nyelvtudást ígért akkorra, mivel jövő tanévtől már a jelenlegi heti 2 helyett heti 5-ben fogjuk nyomni).
Kettő. Fújom a megyéket és székhelyeiket, fel tudom sorolni hazánk nemzeti parkjait, sőt megtanultam a régiókat és azok központjait is (fogalmam nem volt eddig ez utóbbiról, hogy egyáltalán léteznek, hát, kiderült, igen, mégpedig heten vannak).
Három. Havonta egy verset is megtanulok; kívülről nyomom a Nemzeti dalt és a Himnusz összes versszakát, de ismerek népkölteményeket is.
Plusz egy. Gyermek, negyedikes létére, megtanított a Power Point használatára. (Én leragadtam a Wordnél, de már az Excellel is bajban vagyok, remélem, előbb-utóbb azt is veszik informatikaórán.)