Miből lesz a cserebogár?

Gyermek kicsiként finoman szólva sem volt ügyes mozgásilag. Ennek mondjuk oka is volt, jártunk hát éveken át mindenféle fejlesztésekre, aminek természetesen meglett az eredménye, így szép lassan átlagossá vált. Mivel mindkét szülője sportolt, természetes volt, hogy valamit vele is kezdünk. A folyamat az úszással indult, hiszen alapvető – Anya szerint legalábbis –, hogy egy gyerek 5-6 éves korára megtanuljon úszni és a vízben biztonságban lenni, már csak azért is, mert a nyár és a pancsolás nehezen elválaszthatóak a gyakorlatban.
Aztán jött a karate, egy ideig az úszással párhuzamosan, a mozgáskoordináció további javítása céljából.
Aztán pedig eljött az az idő, amikor Gyermek már maga döntött. A 2016-os nyári foci-Eb idején fertőződött meg a labdarúgással, ezeddig úgy tűnik, teljesen. Ősszel volt éppen három éve, hogy zokogva kérte, hadd hagyja abba a karatét és kezdhessen focizni. A lelkesedés tehát töretlen, a kötelező heti 3 edzésen kívül még 1-2-re jár (a lecke függvényében). A szorgalom és a kitartás pedig szépen hozza a gyümölcsét, szeptember óta, még alig 11 évesen az U14-ben játszik, bajnokságokban szerepel.
Mindemellett az iskolában fény derült egy újabb tehetségére. Mégpedig, hogy Gyermek úgy fut, mint a nyúl. Múlt héten a kerületi atlétika diákolimpián 600 méteren 64-ből a 4. lett (aki megelőzte, mind hatodikos volt), ezen a héten pedig mezei futóversenyen (szintén diákolimpia) próbálhatja ki magát.
Hogy a tanulással mi van? Ott még mindig tart a felsős évfolyamhoz való akklimatizáció, hehe. Anya pedig – az osztályfőnök tanácsára – próbálja elengedni a jelenlegi eredményeket, és a szebb jövőre koncentrálni.