Mennyei szuperhős

Rajta van a magyar Szent Koronán a képe, a hét arkangyal egyike, a mennyei seregek vezetője és győztes harcosa – Szent Mihály évszázadok óta folyamatosan jelen van kultúránkban. Mihály napján, szeptember 29-én ünnepeljük őt.

Tóth Zoltán Fülöp/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Tóth Zoltán Fülöp/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Tóth Zoltán Fülöp atya, Rákospalota-Kertváros plébániai kormányzója szerint az isteni gondviselés egyik kiemelkedő eleme az angyalok szerepe az emberek életében. „Közülük is kiemelkedik Szent Mihály ark­angyal, aki Istentől különleges hatalmat kapott arra, hogy az embert a gonosz, a rossz elleni küzdelemben segítse. Erre utal nevének jelentése is a Bibliában: »Ki olyan, mint az Isten«.”
Minden korban tisztelet övezte a kivételes, erős harcosokat, hősöket – Szent Mihály arkangyal különösen kedvelt alakja kultúrtörténetünknek. Talán legismertebb tette, hogy leszúrta és a mennyből a földre taszította a sátánt. A belőle sugárzó erő példát mutat évszázadok óta. Számos képzőművészeti ábrázolása létezik, általában szárnyakkal, lángoló karddal, a lábánál heverő sárkánnyal (mely a gonosz megtestesülése) ábrázolják.

szent mihály
Ha végiggondoljuk, rájövünk, a szent onnan is ismerős, hogy például szeptember havát Szent Mihály havának hívták elődeink. Szeptember végén, Mihály naphoz kötődött az állatok visszahajtása a legelőről, és az időjárással kapcsolatos megfigyelés is tartozik ehhez a naphoz. „Ha ezen a napon még van itt fecske, úgy karácsonyig nem lesz hideg.”
A Magyar Katolikus Lexikonban is olvasható, hogy a magyar néphagyományok szerint Szent Mihály kísérte a halottakat végső útjukra, innen kapta nevét Szent Mihály lova is, melyen az elhunytakat vitték a temetőbe. A Tejutat hívták Szent Mihály útjának is, a Göncölszekér is viselte a nevét. Számos település névadója volt: a szomszéd kerülettől, Rákosszentmihálytól Mezőszentmihályig sokfelé emlékezünk rá.

Pin It