Megtervezheti utazását a metrófelújítás idején a BKK aloldalának segítségével

Az M3-as metróvonal rekonstrukciójához kapcsolódó pótlás november elején kezdődik az északi, Lehel tér – Újpest közötti szakasz lezárásával. A metró egy évig munkanapokon kora reggeltől estig csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik – a Lehel tértől Újpest felé a csúcsidőben 45 másodpercenként induló pótlóbuszokkal lehet eljutni –, esténként és hétvégén pedig a teljes vonalon pótlóbusz jár. A BKK tájékoztatása szerint a szokásosnál 90-nel több autóbusz, és óránként 6 többlet villamosszerelvény vesz részt a metrópótlásban, illetve közlekedik a lezárt metrószakaszt elkerülő, alternatív eljutási lehetőséget nyújtó vonalakon.

A BKK www.bkk.hu/m3felujitas oldalán minden információ megtalálható ahhoz, hogy a közösségi közlekedéssel utazók, a gépkocsival, a kerékpárral és a gyalogosan közlekedők már most megtervezhessék, milyen módon érik majd el úti céljukat a metrópótlás idején. Az oldalon közlekedési módonként megtalálhatók a friss utazási információk, a metrópótláshoz kapcsolódó hírek, az eligazodáshoz szükséges interaktív és statikus térképek.

Fontos tudni: akár a pótlóbuszt választják, akár valamelyik alternatív, elkerülő útvonalon közlekednek, utazási idejük mintegy 10-15 perccel növekedni fog.

Általános információk a metrópótlásról

November elejétől az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti metróvonal-szakasz lezárása idején az M3-as metró munkanapokon az első hajnali járatindulástól 20:30-ig rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik. Esténként, 20:30 után, valamint szombaton és vasárnap egész nap a metró helyett a teljes vonalon pótlóbusz jár. Az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti utazásra elsősorban a metrópótló autóbuszok, a metrópótló villamosok, valamint a térségben közlekedő, azonban a megnövekedő forgalmú Váci utat elkerülő buszjáratok igénybevétele ajánlott.

Az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti metrószakaszon kizárólag alacsonypadlós, klimatizált, csuklós metrópótló buszok közlekednek, amelyek a lezárt metróállomásokat érintik. Egyes pótlóbuszokkal – az Újpesti lakótelep jobb kiszolgálása érdekében – nem Újpest-Központig, hanem egészen az Árpád Üzletházig lehet utazni. A pótlóbuszok gyorsabb haladását, előnyben részesítését a teljes vonalon forgalomtechnikai módosítások – például buszsáv – segítik majd, továbbá egyes végállomásokon és fontosabb csomópontokban esetleges torlódások vagy járatsűrítési igények esetén forgalomba állítható tartalékbuszok is várakoznak majd. A pótlóbuszok a rendelkezésére álló közúti kapacitás maximális kihasználásával a csúcsidőben rendkívül gyakran, átlagosan 45 másodpercenként indulnak majd. Fontos tudni azonban, hogy forgalmukra a városi felszíni közlekedés sajátosságai is hatással lesznek, azaz menetidejük a metróéhoz képest megnövekszik.

Korlátozások a közúti közlekedésben

Az M3-as metró autóbuszos pótlása érdekében jelentős forgalomtechnikai módosítások bevezetése szükséges a IV. kerületi Árpád úton, valamint a Váci út Árpád út és Lehel tér közötti szakaszán, továbbá a Lehel téren. Az Árpád úton szakaszosan, a Váci út érintett szakaszán pedig végig buszsávokat jelölnek ki mindkét irányban, a gépkocsival közlekedőknek tehát csökkentett forgalmi kapacitásra kell számítani. Ezért aki úti célja megközelítésére nem tud más útvonalat választani, annak – különösen a forgalmasabb időszakokban – tanácsos a megszokottnál legalább negyed órával korábban elindulnia.

Több csomópontban nagyobb beavatkozásokat kell végrehajtani, hogy a metrópótló autóbuszok közvetlenül át tudjanak haladni a felüljárók alatt, és a metrómegállók közelében kijelölt pótlóbusz megállót gyorsan elérjék.

A metrópótlás számokban

  • A metrópótlás ideje alatt a megszokottnál 90 autóbusszal több közlekedik Budapesten. Ebből mintegy 60 a metrópótló vonalon jár.
  • A metrópótló autóbuszok igen sűrűn, csúcsidőszakban 45 másodpercenként követik majd egymást, ezáltal egy munkanapon több mint 1600 járat indul.
  • A Lehel térig közlekedő 12M és 14M metrópótló villamosok Újpest Központ és a Lehel tér között a jelenlegi 5 helyett 3-4 percenként követik egymást a reggeli csúcsidőben, ami a megszokott 12 helyett 18 három kocsis szerelvény elhaladását jelenti óránként.
  • Az utazási igények rugalmas kezelése érdekében 6 tartalék autóbusz is rendelkezésre áll a térségben.
  • 3 mobil forgalomirányító egység a helyszínen segíti a fővárosi forgalomirányításért felelős FUTÁR-központ munkáját.
  • Közel 10 kilométer hosszon kijelölt buszsáv segíti a metrópótló autóbuszok zavartalan közlekedését, ehhez a Budapest Közút Zrt. 150 BUSZ piktogramot fest fel.
  • Egyedi forgalomtechnika valósul meg 5 fővárosi csomópontban, és közel 100 kereszteződésben újrahangolják a közlekedési lámpák beállítását.

Pin It