Megemlékeztek az aradi vértanúkról

Az aradi vértanúkra emlékeztek október 6-án a kerületi Batthyány Emlékkertben. A magyar kormány 2001-ben Nemzeti Gyásznappá nyilvánította Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök és a 13 magyar tábornok kivégzésének napját.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Az aradi vértanúk, valamint a vérbe fojtott magyar forradalom és szabadságharc valamennyi hőse személyes példát mutatott összefogásból, hazaszeretetből, szolidíritásból és emberségből – mondta az idei megemlékezésen Németh Angéla alpolgármester a Batthyány Emlékkertben. A megemlékezésen a kerület két új alpolgármestere, Victorné dr. Kovács Judit és Tóth Imre is részt vett.

A XV. kerületben – azon belül Rákospalotán – nemcsak 168 évvel ezelőtt voltak szabadságpártiak az emberek, hanem ma is méltóképpen ápolják a hősök emlékét. A Batthyány Emlékkertet 2002-ben alapította az önkormányzat – a Kossuth utcában a Kossuth iskola mellett -, melybe az első magyar kormány minisztereinek tiszteletére egy-egy fát is elültettek.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Ezekre minden év október 6-án a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat képviselői nemzeti színű szalagokat kötnek. Ezenkívül a kerületben több vértanúról is utcát neveztek el és ezekben emléktáblát helyeztek ki, amiket minden év október 6-án a kerületi iskolák növendékei megkoszorúznak.

Pin It