Mától Németh Angéla a kerület vezetője

Hajdu László a mai napon lemondott polgármesteri tisztségéről, miután április 8-án országgyűlési képviselővé választották. Utódja a polgármesteri székben Németh Angéla alpolgármester lesz egészen az időközi választásokig, amit várhatóan szeptember végén tartanak.

Hajdu László az átadás-átvétel alkalmából tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az összeférhetetlenségi törvény alapján automatikusan megszűnt polgármesteri tisztsége, a kerület irányítását június 7-ével Németh Angélának adta át – olvasható az MTI összefoglalójában.

Hajdu László hozzátette: Németh Angéla a Rászorulókat Támogatók Egyesülete (RÁTE) és a Szolidaritás Mozgalom civil jelöltjeként indul az időközi választáson is, és reméli, hogy a helyi pártok is támogatják majd.

MTI Fotó: Soós Lajos

Németh Angéla államigazgatási és mérnök-közgazdász diplomát is szerzett, az önkormányzati munkában pedig jelentős tapasztalatai vannak, mivel ötödik ciklusát tölti képviselőként, 2014 óta pedig alpolgármester.

Hajdu László a kerületben elért eredményekről szólva azt mondta, a rendszerváltás környékén „falusias állapotok” uralkodtak a városrészben, sok utcában földes utak voltak és szinte sehol sem volt szennyvízcsatorna. Az eltelt idő alatt teljesen csatornázottá vált a városrész, bevásárlóközpontok épültek, új munkahelyeket teremtettek, minden utca szilárd útburkolatot kapott, az óvodák, iskolák és a szociális ellátórendszer pedig folyamatosan bővül.

Kiemelte, a kerület anyagilag is jól áll, hiszen a működési bevételek magasabbak, mint a kiadások.

Németh Angéla arról beszélt, hogy folytatni kívánja a Hajdu László által elkezdett munkát. Alpolgármesterként főként a szociális területért felelt, és a továbbiakban is erre a témára helyezi a hangsúlyt.

döntsünk közösen