Már kérhető az ingyenes védőoltás a háziorvosoktól

Kiszállították az Influenza elleni védőoltástokat  a háziorvosi rendelőkbe.

Összesen 1,3 millió adag ingyenes védőoltás van már az orvosoknál. A térítésmentes védőoltásra a 60 évesnél idősebbek, az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, valamint a várandós nők jogosultak.

MTI Fotó: Komka Péter

A vakcina a beadása után két héttel már védetté tesz az influenza ellen. A védettség természetesen nem százszázalékos, de súlyos influenzája semmiképp nem lesz annak, aki beoltatja magát. Az előző évek tapasztalatai szerint november-decemberben már lesznek megbetegedések, a járvány pedig általában januárban kezdődik, amikor a gyerekek a téli szünet után visszamennek az iskolába. Rendszerint februárban van a legtöbb megbetegedés, az pedig, hogy meddig tart a járvány, többnyire az időjárás függvénye: ha hosszú a tél, márciusig is elhúzódhat az influenzaszezon.
Az influenza az egészséges immunrendszerű fiatalokra nem jelent veszélyt, de a rizikócsoportok tagjainál igenis veszélyes, akár halálos is lehet. Ez abból is látszik, hogy Magyarországon minden évben februárban, a járvány tetőzésének időszakában hal meg a legtöbb ember – írja az mti.hu.

Pin It